Önerőből érkezett a fény Sajóivánkára

Önerőből érkezett a fény Sajóivánkára
© Fotó: Ádám János
Sajóivánka – Öt új napelemes kandelábert állítottak fel a településen.

– Igazából várakozásokkal teli évet hagyunk magunk mögött, a pályázataink elbírálását vártuk, de összességében elégedettek vagyunk, mert ettől függetlenül is sikerült előrelépnünk – kezdte beszélgetésünket Seszták Ottó, Sajóivánka polgármestere.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

– Ami már eldőlt, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében pozitív elbírálást kapott az óvoda energetikai korszerűsítésére, melynek így a fenntartási költsége jóval gazdaságosabb lesz az önkormányzat számára. Ugyancsak támogatást nyertünk a belterületi csapadékvíz-elvezetési pályázatunkra is. A munkálatokat tavasszal kezdjük. Önkormányzati tulajdonba került a ravatalozó, ez ugyan apró, de fontos lépés a helyiek életében, és ennek a felújítására is keressük a forrást.

Pozitív elbírálást kapott az óvoda energetikai korszerűsítésére.” Seszták Ottó

Stabil legyen

A polgármester kifejtette, a legfontosabb dolog, hogy önkormányzatuk pénzügyileg stabil, ráadásul idén sikerült önerőből is fejlesztést megvalósítaniuk: 1.6 millió forint értékben öt napelemes kandelábert állítottak fel egy olyan utcában, ahol korábban nem volt közvilágítás. „Nagyon figyelünk arra, hogy rentábilisek legyünk, és ennek köszönhetően sikerült most ezt az összeget kigazdálkodnunk.” – tette hozzá.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

– A terveink között szerepel Kazincbarcikával és Vadnával közös pályázat révén a három települést összekötő kerékpárút megépítése. Fontos és hasznos lenne, hiszen Kazincbarcika közel van, aki szeretne a munkahelyére, iskolába vagy éppen programokra menni, az akár kerékpárral is betekerhetne. A tervek készen vannak, várjuk a döntést – folytatta a település vezetője.

– A napi, a község életéhez kapcsolódó teendők ellátása mellett szeretnénk jövőre belterületi utakat felújítani, a pincesorra pedig áramot „kivinni”. Érkezett javaslat a temetői parkoló kialakítására is. Bár kis település vagyunk, mindig van feladat, és azon vagyunk, hogy a lehetőségeinkhez mérten mindig fejlődjünk.

– ÉM –








hirdetés




hirdet�s