Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.01.22. 13:15

MSZP: a munkánk gyümölcsét a Fidesz szüreteli le

Nyíregyháza – Ha a megyei egészségügyi holding nem adja meg az általunk kért adatokat, akkor feljelentést teszünk közérdekű adatok eltitkolása miatt – jelentette be keddi sajtótájékoztatója nyitányaként Halmi József, az MSZP megyei alelnöke. Mint kiegészítésként hozzátette, szeretnének pontos információt kapni többek között arról, hogy a holding intézményeiből összesen mennyi embert engedtek el, mi lesz az egyes osztályok sorsa, a vezetőknek milyen érdekük fűzödik egy tanácsadó céghez.

A továbbiakban arról szólt, hogy kétfajta Fidesz létezik: az egyik az, amelyik ellenzékben mindent megígér, a másik pedig hatalomra jutva mindent lenyúz az emberekről. Az ellenzéki politikus szerint a kormányzó párt sokmindent nem tud felmutatni, nem tud mivel dicsekedni, ezért hazugságokra, csúsztatásokra építi propagandáját. A Fidesz például a maga érdemének tartja az M3-as pálya Őrig megépült szakaszát, holott annak tervezése már az MSZP kormányzása alatt elkezdődött. Visszautalt a Fidesz első kormányzására, az 1998-2002-es közötti évekre, amikor a Fidesz nem épített autópályát, az M3-as folytatását pedig Debrecen felé akarták elvezetni. Az MSZP képviselői által benyújtott törvénymódosításnak köszönhető, hogy végül Őrig 2x2 sávos autópálya épülhetett meg. Az, hogy most Beregbe az új Rákóczi-hídon keresztül lehet eljutni, az is az MSZP kezdeményezése – emelte ki Halmi József, aki zárásként hozzátette: reméli, a szerdai kihelyezett kormányülésen a miniszterelnök hallani fog a magas munkanélküliségről, az ellátás nélkül maradt rokantnyugdíjasokról, s belátja, hogy 47 ezer forintból nem lehet megélni.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!