Omninvest: 10 milliárdot spórolt az állam azzal, hogy tőlük vették a H1N1 elleni vakcinát

A magyar költségvetés csaknem 10 milliárd forintot takarított meg azzal, hogy a H1N1 elleni oltóanyagot az Omninvest Kft.-től szerezte be – állítja a magyar vakcinagyártó cég csütörtöki közleményében. Az állam ugyanis a világpiaci ár körülbelül negyedéért vásárolta meg tőlük az oltóanyagot. Az Omninvest megismételve korábbi nyilatkozatát ismét leszögezi: ennek ellenére teljes egészében kifizetik az államtól 2006-ban fejlesztésre kapott 2 milliárd forintos támogatást, kamatokkal együtt. Hangsúlyozzák: ez azonban nem jelenti, hogy elismerik a sajtóban megjelent vádakat.

Az Omninvest szerint a világ több országában több százmilliárd forintnak megfelelő állami támogatást kaptak az oltóanyaggyártók a pandémiás vakcina kifejlesztésére. Ezzel szemben a magyar cég által elnyert 2006-os 2 milliárd forintos fejlesztési támogatás után a magyar államnak erre már nem kellett költenie. A világjárvány idejére ugyanis az Omninvest már kifejlesztett egy olyan technológiát, amellyel “a világ egyik elismerten legjobb H1N1-es oltóanyagát” tudta legyártani.

Az Omninvest arra is felhívja a figyelmet, hogy a világjárvány idején, miután teljesítették a magyar álammal kötött megállapodásukat, a hazai ár többszöröséért tudták értékesíteni a H1N1 elleni oltóanyagukat külföldön. Ez tette lehetővé, hogy felajánlhassuk a 2 milliárd forintos támogatás visszafizetését.

Az Omninvest új tulajdonosai a közlemény szerint azért ajánlották fel a pénz visszafizetését, hogy megőrizzék a cégnél lévő több száz munkahelyet, valamint azért is, hogy “ezzel az üggyel kapcsolatban a magyar fejlesztési ágazatot ne érhesse elmarasztalás az Európai Bizottság részéről, a Versenypolitikai Főigazgatóság által indított utólagos vizsgálat alapján”.








hirdet�s