Sport

2014.12.04. 23:02

Dubeiné Balogh Gabriella: Kizárólag egy feladatra, az utánpótlásra

Miskolc - A csütörtök esti női kosárlabda Európa Kupa-meccsen hiányzott a diósgyőri kispadról Dubeiné Balogh Gabriella, aki eddig edzői feladatokat látott el a vezetőedző, Miguel del Jesús López Alonso mellett, és mint kiderült, a jövőben sem láthatjuk őt segítőként a spanyol szakvezető oldalán.

– Azt szeretnénk, ha a jövőben az eddigieknél is nagyobb figyelmet kapna a klub utánpótlása, a felnőtt csapat kerete mögötti közvetlen hátország, és emiatt született az a döntés, hogy a december elejétől Dubeiné Balogh Gabriella kizárólag erre az egy feladatra, vagyis az NB I/B Keleti csoportjában szereplő Aluinvent-DVTK U23-as együttesének felkészítésére, szereplésére koncentráljon – válaszolta érdeklődésünkre Szabó Tamás, a felnőtt diósgyőri női kosárlabdacsapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója, aki arra a kérdésre, hogy az élvonalbeli gárda mellett dolgozó szakmai stáb létszámában – a csökkenéssel összefüggésben – várható-e a közeljövőben új szereplő belépése, így felelt: – A döntés a vezetőedző, Miguel del Jesús López Alonso tudtával, beleegyezésével történt, az ezzel kapcsolatban történt megbeszélések során a szakvezető nem jelezte annak igényét, hogy szüksége lenne új segítőre.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!