„Olyan lesz, mint az oviban, vagy jobb”

A legnagyobb lépés
A legnagyobb lépés - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Van, akik gyorsan ráéreznek az olvasás ízére, a betűösszevonásra.

Korán indult a péntek a Jancsurák családban. Ráadásul nem volt izgalommentes sem, hiszen a középső gyereknek, Leventének ez volt az első napja az iskolában. Fél hatkor ébredt, ünneplőbe öltözött: fekete nadrág, fehér ing, rá a kis mellény. Hátán a Barcelonás iskolatáska, a többi csomagot pedig édesapja vitte. Siettek, hiszen fél 8-ra be kellett érniük a miskolci Görögkatolikus Általános Iskolába. Levente boldogan szállt ki az autóból, izgatott volt, nagyon várta szeptember 1-jét. „Három ovis társam is idejár majd, lesznek barátaim” – mondta, kicsit magát is nyugtatva.

Szeretem ezt az osztálytermet, itt le tudok pakolni.” Jancsurák Levente

Már rutinosak

Amikor arról kérdeztük, mit rejt az iskolatáskája, lelkesen sorolta, füzetet, ceruzát, tolltartót, mindent, ami az iskolába kell majd. Apukája pedig elárulta, csak Barcelonás táskát lehetett venni, Levente rajong ezért a futballcsapatért.

– Már rutinosak vagyunk iskolakezdésben, Levente testvére ugyanis tavaly volt elsős – mondta az édesapa. – Ő izgult tavaly, de Leventében nincs drukk.

Valóban nem volt, bátran ment be a kapun, köszöntötte az iskolatársakat. Először a táskát is könnyedén vitte, de egy idő után panaszkodott, hogy nehéz.

Kérdésünkre, hogy tud-e már írni, olvasni vagy számolni, Levente gyorsan, büszkén, kicsit talán túlozva rávágta: „Húszezerig számolok egyedül…” De azt is megtudtuk, a számok valóban érdeklik, ezért is a matematikát várja a legjobban.

„Írni még nem tud, próbálgatja a betűket, de az írást, olvasást majd az iskolában tanulja meg” – tette hozzá az édesapja. És ez így is van rendjén.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

Az ügyesebb elsősök már karácsonyra tudnak írni, olvasni, de igazából év végéig kell megtanulniuk ezeket a képességeket. Van, akik gyorsan ráéreznek az olvasás ízére, a betűösszevonásra, és szárnyalnak – Ezt már Béres Gáborné Szilvi néni mondta, aki az 1/A osztály osztályfőnöke lett.

Ő várta a kisiskolásokat az osztályteremben, tőle kapták meg az előre elkészített névtáblákat a gyerekek, és ő nyugtatta a bátortalan elsősöket. Akinek még nem volt padtársa, ahhoz Szilvi néni odaült, segített a taneszközök elrendezésében, és megértően beszélgetett a kicsikkel, tudta, a vakáció után nehéz a gyerekeknek iskolapadba ülni.

Levente az iskolaudvaron még azt mondta, az első padban szeretne ülni, de a terembe érve a hátsó sort választotta. Maga mellett pedig foglalta a helyet az óvodából megismert barátjának.

„Szeretem ezt az osztálytermet” – nézett körbe a betűkkel, számokkal, mesefigurákkal díszített falakon. És azt is elmagyarázta, miért az utolsó padba ült: „Itt rendesen le tudok pakolni.”

Közben a falakon lévő betűk­kel ismerkedett, és eltervezte, ha megtanul olvasni, akkor az első az lesz, hogy elolvassa a dinoszauruszos könyvét. „A képeket már kiszíneztem benne, de el is fogom olvasni” – tervezte lelkesen.

Bent lehettek

Az első óra előtt a szülők bent lehettek a gyerekekkel. Nem tudtuk eldönteni, kik izgatottabbak, az anyukák vagy a kisfiúk, kislányok. De úgy tűnt, az iskolakezdés a szülők többségének újdonság, vagy éppen kihívás.

Bodolai-Bodnár Ágnesnek mindenképp, hiszen Felsőzsolcáról járnak majd be a miskolci iskolába.

„A kisebb gyereket óvodába viszem, a legnehezebb a logisztika, de bízom benne, idővel majd rutinná válik a reggeli indulásunk” – tudtuk meg. Azt is elárulta, fia, Szabolcs a saját nevét már le tudja írni, de a cél az, hogy az iskolában tanulja meg az írást, olvasást. „Nagyon készült az iskolába, együtt csomagoltuk a füzeteket, könyveket, és együtt varrtuk a párnát is, amin ül majd” – mesélte.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

Kérdésünkre, hogy miért ezt az iskolát választotta, Ágnes elmondta, kisfia Felsőzsolcán is görögkatolikus óvodába járt, és ismerősök is ezt a sulit ajánlották.

Voltak, akiknek már az első nap sikerült elkésni, kétségbe esve keresték az osztálytermet. A szülőknek segítség volt a teremajtóra kiragasztott névsor. Persze nem egyszerű kiírás volt, hanem apró figurákra kerültek a nevek, hogy a gyerekek már érkezéskor felviduljanak. Volt, akinél szükség is volt a vidításra, mert sírva érkezett az osztályba. Szilvi néni azonban rögtön megvigasztalta, majd helyet keresett a pityergő elsősnek.

Megilletődötten

A tanár néni senkit nem hagyott szomorkodni, és senkit nem hagyott egyedül. Jó érzékkel ültette a kicsiket egymás mellé. A tanár néni megnyugtató szavai ellenére azért az első pillanatokban még komoly és megilletődött volt az osztály.

Csendben ültek a kisis­kolások, de Szilvi néni megígérte az aggódó szülőknek, délutánra már nem lesznek ilyen csendesek. Majd felsorolta a programot, ami a gyerekekre vár: „Reggeli után elmegyünk a székesegyházba, ahol áldást kérünk majd az egész éves munkánkra. Miután visszajöttünk az iskolába, bebarangoljuk az épületet, megismerkedünk annak minden zugával. Ezután felfedezzük az udvar kincseit, és lesz idő játékra, ismerkedésre is.”

Pénteken még a tankönyvek nem kerültek elő, azt hétfőre hagyta Szilvi néni.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

A reggeli előtt a mosdóba kellett menni a kicsiknek. Először a lányok, majd a fiúk álltak sorba. Levente rögtön talált párt magának, és otthonosan érezte magát az iskolában.

– Most lemegyünk reggelizni, hogy senkinek ne korogjon a pocakja – mondta Szilvi néni a mosdóból visszatérve. De feltételként szabta, mielőtt elindulnak, mindenkitől kér egy nagy mosolyt.
Megkapta… A gyerekek újra sorba álltak, és rendezetten elindultak az étkezőbe. Rövid imádság után a tanító nénik kiosztották a reggelit: kiflit és ivólevelet kaptak az elsősök. Levente jelezte is, ő farkaséhes. Azonnal neki is látott a friss pékárunak, jóízűen ette, a kezdeti izgalomnak nyoma sem volt.

Alig egy óra alatt az 1/A osztály 26 kisdiákja óvodásból első osztályossá vált. „Olyan lesz ez, mint az oviban, vagy még jobb” – vitatták meg az étkezőasztal mellett a kislányok. Egyikük azonnal rávágta: „Sokkal jobb lesz…”.

N. Szántó Rita








hirdet�s