2012.04.04. 12:19
Nézőpont: Utazni muszáj
<em>Nem volt olyan régen, mindössze 77 évvel ezelőtt, amikor Kabos Gylula azt énekelte A címzett ismeretlen című filmben: „Az én rózsám vasutas, vasutas, vasutas, Hogyha nem sok az utas, rögtön megölel!”</em> - <strong>Bánhegyi Gábor jegyzete</strong>.
Nem volt olyan régen, mindössze 77 évvel ezelőtt, amikor Kabos Gylula azt énekelte A címzett ismeretlen című filmben: „Az én rózsám vasutas, vasutas, vasutas, Hogyha nem sok az utas, rögtön megölel!” - Bánhegyi Gábor jegyzete.
Elnézve néhány vasúti szárnyvonal telítettségét, mostanában sok helyen ölelgethetné a vasutas a babáját, hiszen kéz a szívre, kevés az a vonatszerelvény, amelyen fürtökben lógnak az emberek. Kivétel persze mindig akad, de azért az elmúlt időszakban zömmel szép lassan leszoktunk a vonatról. Vagy azért, mert van pénzünk és akkor kocsival megyünk (egy családnak úgy egyébként olcsóbb is), vagy azért, mert nincs pénzünk, és inkább vasúttal sem utazunk.
Meg lehet érteni azok szorongását, akik a vasúti járatritkításokról hallva arra gondolnak, ismét elvesznek tőlük valamit, de tudomásul kell venni lassacskán, a vasút nem szociális intézmény. Feltételezhető, a ritkítások előtt csak felmérték valamilyen szinten, hogy nem a reggel hetes és a délután kettes szerelvényeket kell megszüntetni, mert akkor tódulnak be és haza a diákok például, de azt alighanem könnyű belátni, felesleges luxus csak azért gurítgatni egy három kocsiból álló motorvonatot összesen két utassal – az egyik ebből a masiniszta, a másik az unatkozó jegyvizsgáló – csak azért, mert ott van a sín.
Utazni muszáj néha, és úgy tűnik, most megint egy kicsit jobban kell majd tudni alkalmazkodni.
