Olvasónk írja: "Minden elismerésem az MVK felé"

Olvasónk írja: "Minden elismerésem az MVK felé"
Miskolc – “Először is minden elismerésem az MVK Zrt. és a Borsod Volán Zrt. felé. Nagyon jól és együttműködően megoldották ezt a villamospótlózást eddig” – írja Olvasónk.

Tisztelt BOON Szerkesztőség !

“Szeretnék én is egy jegyzetet közzétenni a miskolci villamosos helyzetről!” – írja olvasónk “A Jó tündér a villamoson” című cikkünk kapcsán.

“Először is minden elismerésem az MVK Zrt. és a Borsod Volán Zrt. felé. Nagyon jól és együttműködően megoldották ezt a villamospótlózást eddig. Rendben van minden busznak a belső állapota ami “villamosként” közlekedik. Nem is nagyon találok kiveti valót vagy ellenérvet csupán annyi a gond, hogy az 1-es és 1A-s járatok dugig vannak a csúcsidőben, mert sok “kényelmes” ember nem kíván átszállni a Thököly-n, hanem ezzel a 2 járattal megy az úticéljáig. Nos pedig szerintem semmi hátrány nincs a villamospótlókban, mert égész jól megvan a lehetőségekhez képest oldva a megállási helyzetük is. Sőt még aki emlékszik a székesfehérvári IKARUS gyárra annak igencsak jó nosztalgiát jelenthet, hogy IKARUS 280-ason utazhat nap, mint nap Miskolc belvárosában ! Én, mint említettem ennyi baj van az egésszel, hogy sűríteni kellene az 1 és 1A járatokat legalább csúcsidőben. A másik kis gond az, hogy sokan nem nézik a Tátra villamosok “kijelzőjét” és csak akkor döbbennek rá, hogy 2-es villamoson ülnek, amikor az befordul a Vasgyár felé. Talán a vilinger elejére kikéne tenni 1 nagy táblát, hogy 1-es vagy 2-es éppen.”

Almási Áron



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s