Olvasói levél: Utazás a villamoson

Miskolc – A napokban villamossal utaztunk a Lézerpont megállóhelyig. Az utolsó ajtón szálltunk le: előttem hárman voltak, ők leszálltak, de rám már majdnem rámzárta a vezető az ajtót – írja olvasónk.

“Mögöttem állt a feleségem és még három utas – nekik nem volt olyan szerencséjük, hogy a kívánt helyen leszállhassanak, ugyanis utánam bezárult az ajtó, és őket egy megállóval tovább vitte a villamos Diósgyőr felé. A feleségem a másik három utassal együtt előrement a villamos vezetőjéhez szóvá tenni, hogy nem figyelt rájuk eléggé, és egy megállóval tovább vitte őket. A vezető válasza röviden csak ennyi volt: Elnézést, nem láttam. Részéről ezzel el volt intézve. Persze, örüljünk, hogy legalább elnézést kért. Jól van ez így, MVK? Az ezzel a baj, hogy mostanában egyre több ilyen esetről lehet hallani.

Nemrégiben például egy idős bácsi leszállási szándékát nem vette észre a piros villamos vezetője. Pedig szegény ugyancsak időben nyomta a leszállásjelző gombot – de nem nyílt ki neki az ajtó. Én azt látom, hogy a figyelmetlenség, a kapkodás, az állandó rohanás egyre több balesetet okoz. Vajon a korosztályom tagjai megérik-e még azt, hogy felújított villamospályán, új villamosokon utazhassanak? Ha így rohan mindenki, akkor egyáltalán nem biztos.

Vajon a tervezett szép, új villamosokon – amelyeket a Zöld Nyíl program keretében szeretnének Miskolcon közlekedtetni – jobban fogunk figyelni egymásra? Jobban fog figyelni a villamos vezetője az utasokra? S mi utasok is jobban figyelünk majd egymásra? Bízom benne, hogy így lesz.”

 








hirdet�s