Olvasói levél: Selyemréti strandolás

Akt.:
Olvasói levél: Selyemréti strandolás
Olvasói levél: Selyemréti strandolás
Miskolc – “Miskolci lakos vagyok, aki rendszeres olvasójuk. Egy szombati napomat szeretném megosztani önökkel, ami nem csak bennem, de másokban is felháborodást váltott és váltana ki.”

2015.06.06-án családommal úgy döntöttünk, hogy a melegre való tekintettel kilátogatunk a Selyemréti Strandfürdőbe. A strandot kb. 12:15 órakor gépjárművel közelítettük meg és a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekedve már láttuk, hogy a strand főbejáratánál hosszú sor várakozik, a sor vége az Augusztus 20. utca irányába a kereszteződésnél van. Nyár van, meleg van, érthető. Az Augusztus 20. utca környékén ilyenkor már lehetetlen parkolót találni, ezért a Baross utcába az “újonnan épített” parkolóba hajtottam. Ott is volt sor a pénztárnál, de mégsem olyan nagy. Autóval leparkoltunk, majd beálltunk a sorba. Ott derült ki, hogy a pénztár zárva, de sorban állók elmondták, hogy 13 órakor kinyit. 13 órakor? Délutáni pénztár? Tájékoztató nincs kitéve sehova. Háromnegyed órás várakozás után -a főbejáraton sem jutottunk volna be korábban- megérkezett a pénztáros egy informatikussal, akik akkor üzemelték be a pénztárgépet, majd közölték, hogy a bankkártyás fizetés nem lehetséges, csak a főbejáratnál. Zúgolódás, órás várakozás után, aki kártyával szeretett volna fizetni elindult egy újabb sorban állásra. A pénztárhoz érve szóvá tettem a történteket – ahol a pénztárost megértettem, mert elmondása szerint szabadnapjáról hívták be, ő nem tehet erről-, a pénztáros közölte, hogy most vették elő a pénztárgépet a raktárból. Nem voltak felkészülve a melegre? Nyár van, jó reggelt! De már hozzá szokhattunk volna, télen hóhelyzet, nyáron hőhelyzet. Nem vagyunk rá fel készülve. Más, nem miskolci strandon miért tudják ezt probléma mentesen megoldani?

Bejutottunk. Helyünket elfoglaltuk, irány a medence, csúszda. Apropó csúszda. Gyereknapkor is kint voltunk a strandon, akkor nem volt semmi probléma a bejutással, nem voltak sokan. De. Gyereknapkor nem megy a csúszda, sem egyik gyerekmedence? Azt mondták a szezon június 1-én kezdődik, addig az van ami van.

Visszatérve csúszda. Gyerekkel lecsúszunk, majd egy “úszómester” hölgy rögtön rám szól, hogy nyakláncot vegyem ki, mert balesetveszélyes, meg a csúszda épsége. Megértettem, a szabály az szabály. Na de a szabály az másra is vonatkozik, higiéniás szempontból nem előnyös ruhában fürdeni. És bizony több személy is ruhában fürdött, volt aki abban, amibe jött, de volt olyan is kinevezett egy nadrágot fürdőnadrágnak. De alatta ott volt az alsónadrág! Ezeket a személyeket nem sikerült kiszúrni a medencében az “úszómester” hölgynek. (Úszómester övtáskával a karján, mobiltelefonnal a kezében, napszemüvegben. Ha valaki segítségre szorul, feltételezem, ezeket ledobja és ment.)

Strandolás, majd büfé. Boltban egy ízesített alkoholmentes sör 200 Ft, büfében 420! 110%-os haszon. Nem kötelező megvenni, ne légy szomjas! Mindenki annyiért adja, amennyiért akarja.

Visszatérve a medencékhez a csúszdás medencéből akkor kísért ki egy úszómester fiú egy nőt, akinek a lánya csúszott neki a csúszdáról. A nőnek látható fájdalmai vannak, de az úszómester elkíséri a padhoz, ahol a csomagjai voltak, majd magára hagyja. Eltelik kb. 30 perc lánya kiáltozik segítségért. Odasietek, -mert nem sokan ugrottak ám- a hölgy láthatóan rosszul van, eszméletét is vesztette. Oldalára fektetjük, majd telefonon a mentőket értesítettem. Odajön egy idősebb nő, kérdezi mi a baja a hölgynek, majd lekever három pofont, mert ő így tudja, hogy ezt kell csinálni. Többen mondják, hogy fejezze be, mit csinál? Majd eltűnik. Vizes ruha tarkóra, hölgy magához tér, mentő megérkezik. Ellátás folyik, majd az “úszómester” hölgy ismét megjelenik egy jegyzőkönyvvel a kezében és tolja is az ellátó mentős elé, mert a szabály az szabály.

A strandról kifele menet találkozok az “úszómester” hölggyel, akinek említettem, hogy a sérült hölgyet nem volt jó megoldás magára hagyni. Erre közli, hogy a kollégája a telefonjáért ment, hogy mentőt hívjon. (De az ő kezében ott volt a telefon a strand területét járva.) Közöltem, hogy én értesítettem a mentőt kb. fél óra elteltével.

Ennyi elég is volt a nyárra a selyemréti strandolásból. Ez Miskolc! Illetve ez “is” Miskolc.

– Tisztelettel egy miskolci lakos –


Olvasónk küldte: a magyaroknak hamarabb kell elhagyniuk a strandot!

Egyik szemfüles olvasónk készítette a felvételt, miszerint a vadonatúj miskolctapolcai strandon a külföldiek (vagy legalábbis angolul beszélők) két órával tovább maradhatnak bent. tovább »



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából






hirdetés