Olvasói levél: Sályon az Élelmiszerlavina

Az első termés
Az első termés
Sály – Sály idén is részt vesz az Élelmiszerlavina programban. Az előző év sikerén felbuzdulva most az önkormányzat is bekapcsolódott a közösségi konyhakert munkálatainak segítésébe, mely projekt a Magyar Élelmiszerbank és a Syngenta Kft. Élelmiszer­lavina programja keretében valósul meg.

A tavalyi évhez hasonlóan az idén is Vetró Márta vállalta a koordinátori feladatokat, Szente Imre pedig a szakmai vezetést, irányítást látja el, a Sályért Egyesület és a Szomolyai Magyar Roma Egyesület tagjai pedig a munkálatokat segítik. Nyolc halmozottan hátrányos helyzetű család műveli az Önkormányzat 1 hektáros földterületét, amihez a Syngenta Kft. Vetőmagjait a Magyar Élelmiszerbank Egyesület biztosította pályázat útján. Kaptunk vöröshagyma-, paprika-, karfiol-, cukkini-, és burgonyavetőmagvakat. Sajnos az idei száraz nyár nem kedvez a káposztaféléknek, hiába a locsolás a szomszédos patakból. A paprikamagokból kevés kelt ki, a palánták lassan fejlődnek, de imitt-amott már mutatkozik egy-egy termés. A cukkini viszont gyönyörű, folyamatosan szedhető, több ütemben lett a termés szétosztva. A családok örömmel próbálják ki az újabbnál újabb cukkinirecepteket is. A burgonya a vártnak megfelelően fejlődik, a vöröshagymát pedig már be is takarították. Reméljük, hogy a forró nyár ellenére a tavalyi évhez hasonlóan eredményesnek könyvelhetjük el az idei Élelmiszerlavina programot is.

– A nyolc család és segítőik –








hirdetés