Olvasói levél: Gálakoncert a Minoritáért

Simon Fruzsina és Farkas Tamás
Simon Fruzsina és Farkas Tamás - © Fotó: Fojtán László
Miskolc – Augusztus elején tűzeset történt Miskolc legrégibb barokk műemlék templomában, a Minorita templomban. A tűz egy irodahelyiségben keletkezett, de a füstje elborította a sekrestye és a templom minden négyzetcentiméterét. A takarítást csak gondos, szakszerű munkával lehet elvégezni, ami nagyon sokba kerül. Ezért szükség van az összefogásra, az anyagi támogatásra.

November 8-án vasárnap este a Miskolci Nemzeti Színház adott helyet a második jótékonysági gálaműsornak, amely estnek a fővédnöke Miskolc város polgármestere, dr. Kriza Ákos volt. A színvonalas eseményre sokan eljöttek és adakoztak a templom javára.

„Kedves Testvéreim, vagy inkább Barátaim! Mert akik ide eljöttek és segíteni szeretnének abban, hogy a templomunkat mielőbb birtokba vehessük, azokat inkább a barátainknak nevezhetném, hiszen a bajban a barát arról ismerszik meg, hogy segít!” Így kezdte köszöntőjét Kalna Zsolt, a minorita rend tartományfőnöke, a templom plébánosa. A köszöntő szavak után elkezdődött a Budapesti Operett Színház fiatal színészének, Farkas Tamásnak az összeállításával készült, nagy sikert aratott gálaműsor, amelyen népszerű klasszikus opera, valamint operett­áriák, musical klasszikusok, néptánc és zongoramű szerepeltek.

Az előadók neves művészek voltak: Balczó Péter operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese, az Adagio együttes egyik énekese; Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze; Farkas Tamás magánénekes, a Budapesti Operett Színház ifjú tagja, az est főszervezője; Jancsó Dóra, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze; Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház Jászai-díjas színművésze; Lévai Jolán énekművész; Varga Gergő zongoraművész; Simon Fruzsina énekesnő; az Avas Néptáncegyüttes, valamint a Fráter György Katolikus Gimnázium kórusa, a Szent Ferenc kórus és a Miskolci Nemzeti Színház énekkara, Regős Zsolt karnagy vezetésével.

– Fojtán László –