OLIMPIA: vészforgatókönyv a légszennyezés ellen

A kínai hatóságok csütörtökön ismertették azt a légszennyezettség elleni vésztervet, amelyet akkor alkalmaznának, ha Peking levegője nem tisztulna a jövő héten kezdődő olimpia idejére. A kínaiak további gyárbezárásokkal, még több autó kitiltásával az utakról és az összes építkezés leállításával védekeznének a szmog ellen, amely a jelentések szerint újra ellepte a ködös várost.

A kínai környezetvédelmi minisztérium honlapján megjelent, és az állami médiában széles körben ismertetett tervet akkor léptetnék életbe, ha az előrejelzések szerint “nagyon kedvezőtlen időjárási körülmények várhatóak”. A vészintézkedések értelmében még több, nagyjából 460 ezer autót tiltanának ki Peking útjairól, leállítanák az összes építkezést a városban és több mint kétszáz gyár zárnának be a kínai fővárosban és környékén.

A kínai hatóságok július közepén nagyjából egymillió autót tiltottak ki Pekingből, és több mint száz erősen szennyező gyárat és építkezést leállítottak, hogy így csökkentsék a város légszennyezettségét. Az olimpiának otthont adó város levegőjének minősége szerdán sokat javult, de egyes szakértők szerint a tisztulást nem a kormányintézkedéseknek, hanem a kedvező időjárásnak, a szeles, esős napoknak köszönhetik. Csütörtökön már újra rosszabbá vált a helyezet, részben a városra ereszkedett köd miatt.

A rossz minőségű levegő miatt még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is felszólalt, közölve, hogy az olyan nagy állóképességet igénylő versenyek, mint a maraton futás elmaradhatnak, ha nem javul a helyzet.








hirdet�s