OLIMPIA: Az ötkarikás játékok idején SMS-falon üzenhetnek a rajongók a sportolóknak

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egy Kolonics György Emlékverseny létrehozásán fáradozik, amelyet a tervek szerint minden évben megrendeznének – jelentette be a MOB elnöke, Shmitt Pál az egyik legnagyobb hazai mobilszolgáltató céggel közös pénteki sajtótájékoztatóján.

Schmitt Pál beszédében megemlékezett a kedden tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics Györgyről, kétszeres olimpiai bajnok kenusról, akit jövő hét pénteken helyeznek örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Schmitt felidézte Vajda Attila kenus gondolatait, aki szerint ebből a közös tragédiából talán erőt is meríthet a magyar csapat.

Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója elárulta, hogy már végeztek az olimpiai előkészületekkel, és a szombati csapatgyűlésen tájékoztatják az olimpikonokat is a részletektől. Molnár szerint remek helye lesz a magyaroknak a pekingi olimpiai faluban.

Winkler János, a mobilszolgáltató cég vezérigazgató-helyettese elmondta: az olimpiai játékok idején a budai Millenáris Parkban egy hatalmas SMS-MMS üzenőfalat állítanak fel, amelynek segítségével a magyar rajongók üzeneteket küldhetnek a Pekingben versenyző magyar sportolóknak

Az eseményen mind a 169 olimpiai résztvevő kapott egy “Memory Stick” elnevezésű adathordozót, amelyen minden információ megtalálható a doppingellenes küzdelemről, és a tiltott szerek használatáért kiróható szankciókról. Winkler hangsúlyozta, a zéró tolerancia hívei, ezért elvárják a magyar olimpikonoktól, hogy ne használjanak doppingszereket.

A vezérigazgató-helyettes azt is közölte, hogy a T-Mobile előfizetői számára az ötkarikás játékok idején térítésmentesen biztosítja az info SMS és az info MMS szolgáltatást, amelynek segítségével a szurkolók minden magyar versenyző eredményéről tájékoztatást kaphatnak.

Bár személyesen nem tudott jelen lenni Cseh László, világ- és Európa-bajnok úszó, egy videotelefon segítségével válaszolt az újságírók kérdéseire. Cseh László úgy érzi, jó formában van, és bízik benne, hogy az olimpián is ki tudja hozni magából a legjobbat.








hirdet�s