Olimpia 2024 – Hamburg a fenntarthatóság jegyében rendezné meg a játékokat

Berlin, 2015. július 15., szerda (MTI) – A környezeti, a társadalmi és a gazdasági fenntarthatóság jegyében rendezné meg Hamburg a 2024-es nyári olimpiát és paralimpiát az észak-németországi nagyváros vezetésének szerdán ismertetett előzetes tervei szerint.

Hamburg a “zöld és fenntartható játékok ígéretével száll versenybe” a 2024-es olimpia megrendezésért, és meg akarja mutatni, hogy az ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság a siker kulcsa pályázaton – mondta Jens Kerstan, a tartományi rangú város kormányának (szenátus) környezetvédelemért felelős tagja – szenátora – a formálódó koncepció első elemeinek bemutatóján.

A Hansa-város vezetése “klímasemleges” olimpiát tervez, vagyis arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozza az éghajlatváltozást előidéző gázok kibocsátását, és ellensúlyozza annak a gázmennyiségnek a hatását, amelynek kibocsátása elkerülhetetlen. Ezért a tervek szerint a játékok idejére kitiltják a belvárosból az autókat és bevezetik a klímavédelmi járulék intézményét. Az ebből származó bevételt a rendezvény környezeti terhelésének ellentételezésére fordítják.

Az olimpiai falu “a fenntarthatóság mintapéldája” lesz, “zsinórmértékül szolgál” majd az energiahatékony építési megoldások, az innovatív energia-felhasználási eljárások és a modern hulladékkezelés területén, valamint a nyitott, befogadó város gondolatának megvalósításában – emelték ki a koncepció fő vonalairól a város hivatalos honlapján közölt ismertetőben, hozzátéve, hogy az olimpiai faluban a játékok után is legfeljebb 25 százalék lehet az autózás aránya a közlekedésben, és a sportolók után német és bevándorló fiatalok, egyetemisták és feltörekvő vállalkozások költöznek majd be, az olimpiai falú így egy új, színes, élénk negyede lesz a városnak.

A hamburgi szervezők a fenntarthatóság elvét a legszélesebb körben érvényesítenék, így az új létesítmények felépítésétől a belépőjegyek előállítására szolgáló nyomtatók megvásárolásáig valamennyi beruházásban és beszerzésben is. Ennek céljából a beszállítói hálózatok egészét lefedő, globális partneri kapcsolatokat építenének ki, hogy az olimpiához kapcsolódó gazdasági tevékenység ne csak Hamburgban, hanem a világon mindenütt környezetkímélő és a munkavállalókkal szemben méltányos legyen.

Hamburg mellett Budapest, Boston, Párizs és Róma jelezte eddig hivatalosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy pályázna a 2024-es olimpia megrendezésére. A jelentkezési határidő szeptember 15. A NOB 2017 szeptemberében dönt a házigazdáról.

– MTI –








hirdetés