Olimpia 2024 – Az LMP nemmel szavazott a pályázatra, de konstruktív ellenzékiséget ígér

Budapest, 2015. július 6., hétfő (MTI) – Az LMP nemmel szavazott a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékra, de elfogadja a többségi döntést, és az egység mellé állva nem hátráltatja a pályázatot.

Erről Ikotity István országgyűlési képviselő és Keresztes László Lóránt, a párt közlekedéspolitikai, vízgazdálkodási és regionális fejlesztési szakszóvivője számolt be hétfőn sajtótájékoztatón, az előterjesztésről folytatott szavazást követően.

Ikotity István úgy fogalmazott: egy vonalat kell húzni a kérdésben, mert ha egy demokráciában megszületik egy közös döntés, ami jó eséllyel a nemzet javát szolgálja, akkor a mögé minden pártnak fel kell sorakoznia.

Pártja kifogásairól szólva – amiért a szavazáskor mégis elutasították a pályázatot – közölte, az LMP gumicsontnak tartja a pályázás ügyét, a megrendezésre ugyanis szerinte igen alacsony esélye van az országnak. A képviselő Görögországgal is párhuzamot vont, amelynek jelenlegi helyzetéhez hozzájárult az ötkarikás játékok megrendezése.

Úgy ítélte meg: a megrendezés a gazdaságot csak “pontszerűen” lendítené fel, nem adna általános lökést, viszont tovább növelné a különbséget a főváros és a vidék között. Szerinte a fejlesztések korrupciós kockázata is igen nagy, és azok során a fenntarthatóság szempontja sem érvényesülne.

Keresztes László Lóránt kijelentette: az LMP alapvetően nem olimpiaellenes párt, de jelenleg nem tartja felkészültnek az országot a pályázásra, de a kormányt sem tartja alkalmasnak a folyamat levezénylésére.

Ennek ellenére a párt konstruktív ellenzékként kíván fellépni, és részt venne az ellenőrzésben is – fűzte hozzá.

– MTI –

Címkék: , , ,


Sporthírek






hirdetés