Olaszországba készül a Miskolci Szimfonikus Zenekar

A Miskolci Szimfonikus Zenekar
A Miskolci Szimfonikus Zenekar - © Fotó: ÉM
Miskolc – A magyar zenekultúrát is népszerűsíti a zenekar a külföldi koncerten.

Ravennában koncertezik január 22-én a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az együttes 51 muzsikussal utazik Olaszországba január 21-én. A Teatro Alighieriben rendezett hangversenyen igazi klasszikus műsort hallhat majd az olasz közönség. A társulat nem titkolt szándéka külföldi szereplései során a magyar kultúra népszerűsítése, így a programban egy magyar alkotás is helyet kapott: Kodály Zoltán: Galántai táncok című zenekari kompozíciója. Emellett felhangzik majd Haydn: D-dúr zongoraversenye és Mendelssohn: Szentivánéji álom című szvitje is. A zenekar partnere lesz a holland származású zongoraművésznő, Gile Bae. Az est karmestere pedig az együttes művészeti vezetője, a Liszt Ferenc-, Prima és Bartók-Pásztory-díjas karmester, Antal Mátyás lesz. A zenekar, a koncert másnapján utazik vissza Miskolcra, hisz az itthoni közönségnek is számtalan nagyszerű koncerttel készülnek februárban, úgy mint Tűzvarázs bérletük 4. hangversenye, vagy az igazi családi programnak ígérkező Farsangi koncert.

ÉM


Miskolc – Folytatódtak az izgalmas kalandok Zeneországban: a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Ciróka babakoncertre várta a 0-3 éves korosztályt és szüleit. Az interaktív délelőttön bababarát környezetben az apróságok új játékokat, dalokat ismerhettek meg a babakoncerten, de akár a hangszereket is k...

Horti Lilla
Miskolc - Két nap alatt három alkalommal – elsőként péntek este 7 órától – kápráztatja el a komolyzenét kedvelőket újévi koncertjével a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínpadán Antal Mátyás vezényli a zenekart. Énekkel közreműködnek Horti Lilla, Szappanos Tibor és a ...