Olaszország és Magyarország közös energiapolitikát sürget

Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Romano Prodi olasz kormányfő keddi római tárgyalásuk után közölték, hogy szükség van a közös európai energiapolitikára. Ennek elérésére a két ország szakértői már szerdán felveszik egymással a kapcsolatot, mondta el a Független Hírügynökségnek Gál J. Zoltán kormányszóvivő.

A két kormányfő együtt kezdeményezi, hogy az EU közös energiapolitikáját töltsék meg tartalommal, mondta el Gál J. Zoltán, és ennek elérésére úgynevezett megerősített együttműködést szeretnének kialakítani.

Az első lépésben szakértők ülnek össze, hogy kiválasszák azokat az országokat, amelyeket
meghívnak ebbe az együttműködésbe. Összesen 15-18 tagország küzd hasonló problémákkal, mint Olaszország és Magyarország, a többi között Németország, Lengyelország vagy a balti államok. A két ország szakértői azonnal megkezdik az együttműködést, hogy minél hamarabb eredményt tudjanak elérni, akár még a német elnökség ideje alatt.

A két kormányfő megbeszélésén téma volt a Nyugat-Balkán integrációja is, és a szóvivő közölte, hogy a miniszterelnökök a következő hetekben közösen hozzák nyilvánosságra álláspontjukat az üggyel kapcsolatban. A két kormányfő egyetértett abban, hogy Horvátországnak rövid távon perspektívát kell biztosítani, illetve érdemi támogatást és segítséget kell biztosítani a Nyugat-Balkán többi országainak is. Még a német elnökség ideje alatt kezdeményezést tesz a két ország a Nyugat-Balkán integrációjával kapcsolatban, közölte a szóvivő.