Olajmágnásnak is húzták már

Miskolc – A 100 Tagú Cigányzenekar több mint tíz év után újra Miskolcon lép a közönség elé. A Magyar Örökség-díjas zenekar július 5-én, szombaton este nyolc órakor lép a Jégcsarnok színpadára.

A Magyar Örökség-díjas zenekar július 5-én, szombaton este nyolc órakor lép a Jégcsarnok színpadára. Mivel a 100 Tagú Cigányzenekarnak számos miskolci, illetve borsodi művész tagja is van, akár magunkénak is érezhetnénk ezt a főleg klasszikus zenekari darabokat cigányzenekari feldolgozásban játszó együttest.

Mint a zenekar vezetőitől megtudtuk, az együttes Franciaországban örvend a legnagyobb népszerűségnek, de Monte Carloban is többször koncerteznek, legutóbb pedig egy olajmágnás lányának esküvőjén léptek fel Shakira és a Gipsy Kings társaságában. A 100 tagú már több mint tíz éve nem mutatta meg magát a miskolci közönségnek. A városban elterjedt szóbeszéd szerint a koncertre már minden jegy elkelt, azonban kiderült: valóban nagyon nagy az érdeklődés a zenekar iránt, azonban van még jegy, de ha szükséges, akár két előadást is tartanak. Tehát egyetlen rajongó 100 Tagú Cigányzenekar iránti igénye sem maradhat kielégítetlenül.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s