Oláh Ferenc: „Csakis a játékosok tehetnek magukért…”

Akt.:
A DVTK focistáin a sor, hogy kivívják a bennmaradást az NB I-ben.
A DVTK focistáin a sor, hogy kivívják a bennmaradást az NB I-ben. - © Fotó: Vajda János
Miskolc – Oláh Ferenc megérti a szurkolók csalódottságát a szombat esti vereség után.

A Mezőkövesd nyerte (0-1) a szombati diósgyőri – 12 753 néző előtt megrendezett – stadionavatót a DVTK ellen, s ezzel a vereséggel nehéz helyzetbe került a piros-fehér gárda. Annak ellenére, hogy az együttes (még) nincs kieső helyen a táblázaton: a Diósgyőr a tizedik pozícióban áll, viszont ugyanúgy 30 pontja van jelenleg, mint a tizenegyedik, már „búcsúzós” Vasasnak (az utolsó a Balmazújváros, 29 ponttal).

Egyedül Ioannidis

A találkozót a helyszínen követte a klub egyik ikonja, Oláh Ferenc, akitől először azt kérdeztük: mi tetszett neki a megnyitón?

– A stadion, amely tényleg gyönyörű – kezdte az egykori középpályás. – Aztán a szurkolók, illetve az ultrák, akik nagyon kitettek magukért, fantasztikus volt a hangulat. Ezenkívül még annak is örültem, hogy ismét találkozhattam a régi társakkal.


Ön szerint sikerül bennmaradnia az NB I-ben a DVTK-nak?

Betöltés ... Betöltés ...

Ezek után a játékról, a csapat teljesítményéről faggattuk Oláh Ferencet.

– Hiányzott a jó játék – válaszolta a legendás futballista. – A végén már örültem volna az egy pontnak is, de kihagyott a védekezés, amit kihasznált a Mezőkövesd. Sajnos a teljesítmények egyénileg és csapat szinten is elmaradtak a várttól. Ilyen helyzetben, egy ilyen miliőben be kellett volna tolni az ellenfelet a kapuja elé, amihez persze kell erőnlét, ezzel szemben alig lőttünk kapura. Egyedül Ioannidis csipkedte magát, szóval nem kifejezés, hogy a végén csalódott voltam.

Oláh Ferenc, a DVTK egykori legendás középpályásaOláh Ferenc, a DVTK egykori legendás középpályása | Fotó: ÉM-archív

Hathatott-e bénítólag az a labdarúgókra, hogy közel 13 ezer drukker volt a lelátókon? – ezen felvetésre az alábbiakat jegyezte meg Oláh Ferenc.

– A török Besiktas elleni kinti KEK-mérkőzésen a 25 000 néző szinte lefütyült bennünket a pályáról, olyan rettenetesen nagy volt a hangerő… Ennek ellenére a tömegnek inkább pozitívan kell hatnia egy játékosra, ami béníthat, az inkább a csend és a szidalmak… – nyilatkozta a DVTK volt focistája.


Ön szerint mi lesz a Debreceni VSC vs. Diósgyőri VTK meccs végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Már nincs sok hátra a bajnokságból. A szituáció komoly, hogy most mi lehet a megoldás, arról is beszélt Oláh Ferenc.

– A legfontosabb, hogy mivel a játékosok vannak a pályán, csak ők segíthetnek saját magukon, nekik kell átérezniük a helyzetet – hangsúlyozta a Diósgyőr egykori szakvezetője. – Persze segíthet az edző azzal, hogy taktikailag és pszichésen felkészíti őket, de a csapatnak össze kell fognia, kell lennie egy vezérnek, olyannak, mint amilyen a mi időnkben Salamon Józsi volt.

Kihagyták a belvárost

A 66 esztendős szakembertől megkérdeztük: meglepte-e az, ami a mérkőzés után, a klubház előtt történt, a több száz tüntető szurkoló?

– Az, hogy ez előfordulhat, az eredmény és a játék miatt várható volt – mondta Oláh Ferenc. – Megértem mindenkinek a csalódottságát, hiszen most már reálisan fennáll annak a veszélye, hogy a csapat kiesik az NB I-ből. Már csak pár meccs van hátra a bajnokságból, az edzőnek ilyenkor az is a feladata, hogy elhitesse: meg lehet csinálni a bennmaradást. A mi időnkben nem történtek ilyen tüntetések, bár akkor voltak eredmények, inkább a játékvezetőkkel akadt probléma, őket szidta a közönség, amikor úgy érezték, hogy hibáztak, rosszul láttak dolgokat. Viszont ha kikaptunk, mert rosszabb szakaszok előfordultak, akkor hétfőnként nem szívesen jártunk a belvárosban, nem nagyon mutatkoztunk. Tettlegesség azonban sosem fordult elő velünk szemben.

A szombati keretben lévők közül mindössze hárman (Bacsa, Eperjesi, Ternován) voltak olyanok, akik tudhatják, milyen a „diósgyőri életérzés”, hogy mit várnak a szurkolók…

– Valóban másabb, ha a barátoddal játszol együtt, akit hosszú idő óta ismersz. A mi csapatunk szinte csak miskolci, Miskolc környéki játékosokból állt, megértettük egymást – zárta Oláh Ferenc.

ÉM-MI


Oláh-tények

Született: 1951. december 22.

Születési hely: Miskolc

Poszt: középpályás

Pályafutás: a Diósgyőri VTK saját nevelésű játékosa. 1971-ben mutatkozott be az élvonalban. Kétszeres kupagyőztes és egyszeres bajnoki bronzérmes a csapattal. 350 mérkőzésen 63 gólt szerzett, 1987-ben vonult vissza. Később (1994–1995) a Diósgyőri FC edzője.



A csalódott Diósgyőr szurkolók felhatalmazták Bacsa Patrikot
Miskolc - Futótűzként terjed egy nyílt levél az interneten, amelyben Bacsa Patriktól kérik a szurkolók, hogy "rúgja be az öltöző ajtaját" és szedjen össze egy csapatot. Egyre többen osztják meg a levelet, és írják alá, hogy támogatják annak tartalmát. Eszerint a szurkolók Bacsa Patriktól várják, ...

img_3539
Miskolc - A borsodi kiesési rangadó vendégsikerrel zárult az új DVTK-­stadionban. Történelmi nap volt a szombati a diósgyőri labdarúgásban, hiszen másfél évnyi munka után megrendezhették az első hivatalos bajnoki mérkőzést az új stadionban, amely 13,1 milliárd forintba került, s amelyben 14 655 s...

A Diósgyőr Gladiators szurkolói csoport is ott volt az új diósgyőri stadionban
Miskolc - Több ezer lelkes szurkoló az új stadion avatóján, de ünnep helyett békétlenül zárult a szombat. A villamos szélvédője mögött látni a piros DVTK-sálat, teljes hosszában kifeszítve, hogy a vezető magától díszítette fel így a járművet, vagy munkahelyéről érkezett a biztatás, nem tudni. Mutat...

Szurkolói tüntetés Diósgyőrben
Miskolc - Több száz csalódott DVTK-szurkoló jelent meg a Diósgyőr - Mezőkövesd (0-1) meccs után a klubháznál, „A Diósgyőr mezt nem érdemlitek” rigmust skandálva. [related-post post_id="3851087"] [related-post post_id="3850938"] [related-post post_id="3851054"] ...

Fotó: Homoky György
Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 29. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Mezőkövesd Zsóry FC együttesét fogadta szombaton 17 órától Miskolcon. Az összecsapás után Fernando Miguel Fernandez Escribano, a DVTK vezetőedzője és Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője ért...

Fotó: Homoky György
Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 29. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Mezőkövesd Zsóry FC együttesét fogadta hazai pályán szombaton 17 órától Miskolcon. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 29. forduló ...

MTI Fotó: Vajda János
Miskolc - A Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli labdarúgó-mérkőzéssel avatták fel szombaton a hazai csapat közel 15 ezer férőhelyes új stadionját. "Ez a 21. századi aréna a várost szimbolizálja, amelynek minden adottsága megvan ahhoz, hogy nagy tetteket vigyen véghez. Miskolcon lehet na...








hirdetés










hirdet�s