Októberben a parlament elé kerülhet a színházi törvény

A Magyar Dráma Napjára, azaz szeptember 21-ére elkészítik az előadóművészeti törvény tervezetét, így a parlament már októberben tárgyalhatja a színházi törvényként ismert koncepciót – mondta újságíróknak az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára szerdán Budapesten. Csák Ferenc ismertette a Múzeumok Éjszakájának végleges látogatottsági adatait is, és összefoglalta a félidejéhez érkezett Reneszánsz Év eddigi eredményeit.

Egy évre nyúlik vissza a színházi törvény tervezetének kialakítása. Tavaly novemberben lezárták a koncepció vitáját, a színház-, zene- és táncművészeti szervezetek képviselői is megvitatták a törvénytervezetet. A készülő jogszabály célja, hogy tiszta helyzetet teremtsen az előadóművészeti intézmények finanszírozásában, a munkajogi kérdésekben és a nyilvántartásban – foglalta össze a szakállamtitkár.

Hiller István miniszter júniusban, a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozón ígérte meg a szakmának, hogy szeptember 21-ére elkészül a végleges törvény-tervezet szövege – emlékeztetett Csák Ferenc. Ez azt jelenti, hogy októberben tárgyalhatja a parlament az előadóművészeti törvény tervezetét – tette hozzá.

Idén 380 ezren vettek részt a Múzeumok Éjszakáján. A végleges adatok szerint Budapesten 281 ezren, vidéken pedig 166 ezren voltak kíváncsiak a programokra. Itthon 2003-ban rendezték meg először a Múzeumok Éjszakáját, akkor még csak 30 ezer látogatója volt a rendezvénynek, tavaly pedig már 235 ezren voltak kíváncsiak a programokra – mondta Csák Ferenc. Idén először felmérést készítettek a tárca megbízásából: a 11 helyszínen megkérdezett látogatók 27 százaléka más településről érkezett, és átlagban 4 múzeumot nézett meg az éjszaka folyamán.

A félidejéhez érkezett Reneszánsz Év kapcsán Csák Ferenc elmondta: a 4 milliárd forintos költségvetésű rendezvénysorozat összesen 822 programból áll. Eddig 34 budapesti és vidéki kiállítás, 95 fesztivál és kísérő rendezvény kapcsolódott a Reneszánsz Évhez. Az évad második felében rendezik meg egyebek mellett a Zempléni Fesztivált, a Debreceni Virágkarnevált, a Zsidó Nyári Fesztivált, a Kulturális Örökség Napjait és a Budapesti Őszi Fesztivált.

A szakállamtitkár emlékeztetett arra, hogy a Reneszánsz Év – 2008 rendezvényeire 1, 4 milliárd, a pályázatokra és fejlesztésekre 2,6 milliárd forint jut.








hirdet�s