Október 23. – Velünk élő történelem: „Apu, hát te is?”

Október 23. – Velünk élő történelem: „Apu, hát te is?”
Sajóbábony – 1956 októberi események Sajóbábonyban egy alig 9 éves gyermek szemével.

Édesapám sokat mesélt a „régi dolgokról”: arról is, amit ő és nagypapám megélt. Arra kértem, hogy beszéljen 1956 októberéről. A 68 éves Juhász István így emlékszik:

– Talán a jó Isten is kedvét lelte az 1956 őszi események alakulásában, mert mi hárman IV. osztályosok az iskolaépület faltövében lévő járdán ülve beszéltük meg az eseményeket. Szépen odasütött az októberi nap, s mi egymás szavába vágva ismételgettük azokat a híreket, amelyek száj­ról szájra jártak, vagy amiket a recsegő Szabad Európa Rádió híreiből megértettünk:

Autó után kötötték és úgy húzták végig a város utcáin… villanyoszlopra kötötték. Sokat az események okaiból akkor még nem értettünk, nem értettem, pedig akkor már egy otthoni esemény lejátszódott a szemem előtt. A konyhaasztal végénél a leckémet írtam, mert édesanyám addig nem engedett ki, amíg az készen nem volt!

Azon a délutánon édesapám korábban érkezett haza. A nap szépen beragyogott a lakótelepi földszinti konyhába. Még arra sem volt időm, hogy édesapámat köszöntsem (nálunk minden nap este-reggel, elmenetelkor és megérkezéskor a puszi, az ölelés volt a szokás), mert édesanyám nagy tenyércsattanása és hangos kiáltása megriasztott!
Munkástanácstagként

„Apu, hát Te is?”

„Igen, Anyu, semmiben, de ebben igen!”

Édesapámon az akkor szokásos világos deréköves esőkabát (mint a hajdani tábori sátorponyva) volt, bal karján széles nemzeti színű karszalaggal, derekán pisztolytáska, fegyverrel. A munkástanács tagjaként a helyi vegyigyár védelmét vezette.

A korábbiakban ezt a feladatot az ott állomásozó mintegy 170 fős „kékávós” állomány látta el. Első ténykedésében minden ávós katonának kék munkásruhát adatott, és ahogy szavaira ma is emlékszem: „szinte egy pofon nélkül” vették át a gyár őrzését, „feküdtek a géppuskafészekbe” és védték meg azt, amely az akkori elmondások szerint fél Miskolcnak is a pusztulását okozhatta volna! Aztán magam előtt látom édesapámat az élelmiszerbolt pultján állva (a lakótelepen már akkor is viszonylag nagyobb üzletek voltak), körülötte nagy tömeg s ő kiáltotta a kezében lévő listáról olvasva K…. József 5 gyerek …ennyi zsír…stb!

„Fakaruszokkal” a tüntetésre

Sosem felejtem, amikor a sajóbábonyi munkások a miskolci diósgyőri munkásokkal, egyetemistákkal közös tüntetésein én is részt vehettem, ahová „fakarusz” buszokkal (amikbe még egy tűt sem lehetett volna elejteni) mentünk. Így a Petőfi téren és a mai Tizeshonvéd közben ott lehettem, és utóbbi helyen még a mai napig meg tudom mutatni, hogy melyik ablak párkányára állítottak fel! Élénken emlékszem arra a „csoda viaszra” is, amivel másolatokat lehetett röpanyagokról készíteni, ám azokat csak tükörben lehetett elolvasni.

Aztán szomorúbb időszak kezdődött azzal, amikor édesapámat elvitték, de ez a kép is örökké megmarad bennem: az egy évvel idősebb nővérem velem együtt belekapaszkodott a rendőrbe: „hagyják édesapámat!”…

– Juhász-Léhi István –

 








hirdetés