Október 23. – MSZDP: az ünnepet ne tegyék tönkre demonstrációkkal

Budapest, 2012. október 22., hétfő (MTI) – A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) azt kéri a keddi ünnepi rendezvények felszólalóitól, hogy ha kell, írják át beszédeiket, és ne tegyék tönkre az ünnepet kormánypárti vagy kormányellenes demonstrációk – mondta Schmuck Andor, az MSZDP ügyvezető igazgatója a párt hétfői budapesti rendezvényén.

Az MSZDP bízik abban, hogy a keddi rendezvények az ünneplésről szólnak majd, és senki sem politikai haszonszerzésre használja fel ’56 szellemét – tette hozzá Schmuck Andor. Kiemelte: az MSZDP politikai nagygyűlések, sárdobálás helyett bensőséges ünnepség keretében emlékezik meg méltó módon 1956-ról.

A rendezvényen először mutatták be a nyilvánosság előtt azt a fényképet, amelyen Nagy Imre egykori miniszterelnök és kormányának államminisztere látható egy Széchenyi István portré alatt. Erről a képről az 1956-os forradalom 56. évfordulója alkalmából egyedi kiadású, 56 darab számozott bélyeg készült, amelyek közül az 1-es sorszámú egyedi kiadású bélyeget Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin vette át.
Jánosi Katalin elmondta: megható volt számára a párt gondolata, hogy erről a fényképről bélyeget készítsen. Felidézte, hogy családja szívében kiemelt helyet kapott a szociáldemokrata politikus, Kéthly Anna, akinek leveleit most is őrzi. Jánosi Katalin emlékeztetett arra, hogy bár nagyapját sokszor kommunistaként emlegetik, Nagy Imre a ’20-as években még a szociáldemokrata párt tagja volt.
Schmuck Andor elmondta, hogy az ünnepségükre valamennyi demokratikusan működő parlamenti párt képviselőit meghívták, jelezve: az MSZDP mindenki felé kezet nyújt, akár balra, akár jobbra állnak a szociáldemokráciától.
Az MSZDP hétfői ünnepségén részt vett Török Zsolt, a Magyar Szocialista Párt szóvivője, és a Szili Katalin által vezetett Szociális Unió is képviseltette magát. Schmuck Andor tájékoztatása szerint többen – köztük a kormánypártok is – levélben küldtek üdvözletet a pártnak.








hirdet�s