Október 23. – Milla – Bajnai: rezsimváltás, korszakváltás kell!

Akt.:
Október 23. - A Milla ünnepi demonstrációja
Október 23. - A Milla ünnepi demonstrációja - © MTI Fotó: Beliczay László
Budapest, 2012. október 23., kedd (MTI) – Kormányváltásnál több, rezsimváltás, korszakváltás kell, ehhez pedig széles választói összefogás és a közös célok megtalálása szükséges Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint.

A napokban létrejött Haza és Haladás Egyesület vezetője az ugyancsak egyesületté alakult Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-ai fővárosi demonstrációján, kedden azt hangsúlyozta: az ország egységéhez először a változást akarók egységét kell megteremteni.

Ebben – a reménykedő baloldaliak, a csalódott jobboldaliak, a politikailag elárvult szabadelvűek és a zöldek összefogásában – központi szerepet szán az Együtt 2014 elnevezésű választói mozgalomnak, amelynek létrehozásáról a Haza és Haladás, a Milla és a Magyar Szolidaritás Mozgalom döntött.

Nem alakulnak párttá, de tudják, hogy a szövetségben szükségük lesz demokratikus pártokra és politikusokra – mondta Bajnai Gordon, közölve, várják azok csatlakozását, akik nem akarják megtagadni pártkötődésüket, és azokat is, akik nem akarnak párthoz tartozni, ám tenni kívánnak a változásért.

Szerinte a három szervezet együttműködésével létrejött az “új politikai közép”. Céljaikként a jogállam helyreállítását, a szolidaritást, a haza és haladás ügyének összebékítését, valamint az európai értékek erősítését nevezte meg.

“Szövetségbe hívunk mindenkit, akikkel a céljaink összekötnek. Akikkel a korszakváltás elvében, erkölcsében, programjában közös nevezőre tudunk jutni” – hangoztatta.

Bajnai Gordon fontosnak nevezte a szembenézést az elmúlt 2 év, a megelőző 8 év és a rendszerváltás óta eltelt 22 év tanulságaival. Szerinte mindazonáltal lényeges különbség van az Orbán-kormány és a korábbi szocialista kormányok között. Aki ezt nem ismeri el, nem igazságos; de “sok tanulsága, hibája és bűne volt a 2010 előtti évtizednek is, és aki ezt nem ismeri el, az nincs kész a korszakváltásra” – jelentette ki.

Bajnai Gordon azzal kezdte beszédét, hogy nehéz döntés volt visszajönnie “a nézőtérről a színpadra”. “Egyszer azt mondtam, nem vagyok politikus. Akkor úgy is gondoltam. Egy normális, jól működő országban ugyanis nem kell mindenkinek politikusnak lennie. Még akkor is hittem benne, hogy Magyarország ilyen hely lehet, amikor átadtam a hivatalomat” – magyarázta.

Azonban szerinte megint “utcára kell menni a jövőnkért és a jogainkért, politizálnia kell annak is, aki csak egyszerű polgár, civil akar lenni”. “Politizálnom kell nekem is, nem tehetek másként” – mondta, nagy tapsot kiváltva a hallgatóságból.

A szocialista kormányt 2009 áprilisától a 2010-es kormányváltásig irányító Bajnai arról is beszélt, hogy 2014 sorsfordító lesz, mert a választás eredménye huszonöt évre meghatározza az ország sorsát. Ez a negyedszázad nemzedéke számára az aktív élet még hátralévő részét, gyermekeinek az élet legfontosabb szakaszát jelenti majd. “És mi nem olyan országot akarunk, amelybe egyszer talán majd jó lesz visszatérni, hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni” – jelentette ki.

A korábbi kormányfő szerint sokan vannak, akik 2010-ben a változásra szavaztak, és jó okuk volt rá: véget akartak vetni a korrupciónak, meg akartak szabadulni a rossz kompromisszumoktól, a kapkodó és félbemaradt reformoktól, a teljesületlen ígéretektől. “Általuk győztek, és most ellenük kormányoznak” – utalt a Fidesz vezette kormányra, amely miatt szerinte ma “bocsánatot kell kérnünk a világtól, egymástól és gyermekeinktől”.

Azt mondta, a kormány csigolyánként törte el a magyar demokrácia gerincét és hűbérurai között osztja fel az országot, így az állam mára a korrupció eszközévé vált. Bírálta a szegényeket sújtó társadalompolitikát, a szegények előrejutását nehezítő oktatási reformot, és úgy fogalmazott: a mostani a kudarcok kormánya, mert noha biztonságot, nyugalmat és gyarapodást ígért, ehelyett félelmet, kilátástalanságot és szegénységet hozott az országra.

Bajnai Gordon ugyanakkor azt mondta: az Orbán-kormány leváltása nem elég, mert a kétharmados törvények miatt a Fidesz akkor is megőrizheti a hatalmát, ha veszít 2014-ben. Ezért – folytatta – rezsimváltásra, korszakváltásra van szükség, hogy többé senki se sajátíthassa ki a hatalmat.

A politikus – aki 2010-es leköszönése után létrehozta a szakpolitikai programokat kidolgozó Haza és Haladás Alapítványt, egészen mostanáig azonban elhárította a jövendőbeli politikai szerepvállalására vonatkozó kérdéseket – úgy látja, a 2014-es választás a változást, a normális országot akarók és a nemzet megosztásból hatalmat építők állnak majd szemben egymással, ezért kell megerősíteni a politikai közepet.

Beszélt ennek nehézségeiről is: például arról, hogy lesznek, akik meg akarják osztani őket, valamint a reményvesztettségről és ellentétéről, de az ugyancsak tétlenségre sarkalló csodavárásról.

“Nehéz lesz, de meg lehet csinálni. Ezért mondjátok el mindenkinek: van remény, ha van összefogás. (…) Mondjátok el képviselőiteknek, a pártjaitoknak, hogy összefogást akartok, hogy együttműködést vártok tőlük és köztük” – üzente az egybegyűlteknek, akik a Szabad sajtó úton, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél felállított színpadtól a Ferenciekig tere és a Petőfi Sándor utca torkolatáig sűrűn álltak.

A közönség eleget tett a szervezők korábbi kérésének, pártzászlókat így nem lehetett látni a soraiban, sokan nemzeti lobogóval jöttek. Jelen volt viszont számos pártpolitikus: az MTI tudósítója látta Botka Lászlót, az MSZP választmányi elnökét – aki piros, Szeged feliratú tábla alatt állt – és több más szocialista képviselőt, az LMP-s Ertsey Katalint, Kuncze Gábort, az SZDSZ korábbi elnökét, valamint Draskovics Tibor, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok pénzügy-, majd igazságügy-minisztert. Korábban több másik LMP-s és a Demokratikus Koalícióhoz tartozó politikus is jelezte, hogy részt vesz a tüntetésen.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdet�s