Október 23. – Dokumentumfilmmel köszönték meg a magyaroknak a világháborúban nyújtott segítséget a lengyelek

Varsó, 2012. október 24., szerda (MTI) – Grzegorz Lubczyk volt budapesti lengyel nagykövet Magyar szív című dokumentumfilmjével Lengyelország jelképesen megköszönte a magyar vezetőknek és az egész magyar nemzetnek, hogy a második világháború idején közel 120 ezer lengyelnek segítséget nyújtottak.

A Lengyel Háborús Veteránok és az Elnyomás Áldozatainak Hivatalának (UDSKiOR) támogatásával készült filmet a magyar nemzeti ünnep alkalmából kedden este mutatta be a Religia.tv televízió.

A film a II. világháborús magyarországi lengyel menekültek történetét dokumentáló, Emlékezés-Pamiec – lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946 címmel megjelent albumok gazdag, több mint ezer fényképet felölelő képanyagát dolgozza fel.

A rendező a lengyel menekülteken és leszármazottaikon kívül a magyar segítők rokonait is megszólaltatta: Utassy Lóránd ezredesre, a Honvédelmi Minisztérium hadifogolyügyekkel foglalkozó osztálya vezetőjére fia emlékezett, a lengyelek által Lengyelek Apójaként emlegetett idősebb Antall József munkásságát leányunokája mutatta be.

Magyarországon közel 120 ezer lengyel lelt menedékre a II. világháború idején: 1939 és 1946 között csaknem kétszáz magyarországi településen éltek.

– MTI, Bata Alexandra –








hirdet�s