OKTÓBER23 – Pokorni: az erkölcsi mérce ma sem lehet alacsonyabb, mint egykor volt

Pokorni Zoltán szerint ’56 kapcsán ma elsősorban azt kell végiggondolni, hogy vajon összeférhet-e egymással erkölcs és politika. A döntéshozókat sokszor a hatalomvágy mozgatja, pedig a nemes szándék ott mutatkozik meg, ahol a politika megáll, és akkor sem tesz meg valamit, ha érdeke fűződik hozzá és az ereje is megvan ehhez – mondta a Fidesz alelnöke csütörtökön a budai kerületek közös megemlékezésén.

A XII. kerületi polgármester elmondta: október 23-án nem szeretne az aktuálpolitika dilemmáival foglalkozni, de érdemes feltenni a kérdést, hogy a politikai élet szereplőit valóban az erkölcs irányítja-e. Hiába tűztek ki nemes célokat a reformszocializmus vezetői annak idején, a gyilkosságokat semmivel sem lehet elfeledtetni – mondta Pokorni. A mérce a mai közszereplőkkel szemben sem lehet alacsonyabb, mint egykor – tette hozzá. A forradalom kapcsán ma az a kérdés, képes-e ellenállni bizonyos eszközök használatának a politika, illetve képes-e erkölcsi megfontolásból nem élni azzal, amivel lehetne.

Pokorni Zoltán mindezt Mansfeld Péternek, a forradalom 18 éves mártírjának emlékművénél mondta el. Az ellenzék alelnöke szerint a fiatal férfi sorsán keresztül sokkal átélhetőbb az, ami ’56-ban történt. Sokan emlékeznek Nagy Imrére, akinek volt ereje szembefordulni régi barátaival, de a forradalom igazi értékeit egy miniszterelnök példáján keresztül nem érezzük – fogalmazott Pokorni Zoltán.