Ökölvívó Eb – Szellő Imre bronzérmes

Ankara, 2011. június 23., csütörtök (MTI) – A 81 kg-osok között szereplő Szellő Imre 18-8-as pontozásos vereséget szenvedett az ír Joe Wardtól a csütörtöki elődöntőben, így bronzérmes lett az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.

A magyar félnehézsúlyú bokszoló egy angol és török rivális legyőzésével jutott el a legjobb négy közé, ahol azonban Ward megállította.
    A első menet kiegyenlített küzdelmet hozott, egyik öklöző sem mutatott extrát, azonban Ward volt kicsit pontosabb. A pihenőre ő mehetett el 4-2-es előnnyel. A második szakaszban már egyértelműbb volt az ír fölénye, aki rendszeresen jobban jött ki az ütésváltásokból, a közelharc után szinte mindig pontos ütésekkel tudott bontani, így nem volt meglepő, hogy az utolsó menetet már kifejezetten nagy, hétpontos előnnyel kezdhette. A szinte kilátástalan helyzetben lévő kecskeméti öklöző hátránya tudatában nagy erőket mozgósított, de riválisa jól kontrollálta a meccset, így a magyar nemhogy fordítani nem tudott, de közelebb sem került hozzá, s összességében Ward megérdemelt győzelmet aratott.

Szellő: “Dühös vagyok magamra”

    “Dühös vagyok magamra, mert tudom, nagy lehetőséget szalasztottam el, ezért fáj ez a vereség. Igazából nem tudtam mit kezdeni Ward bujkálós stílusával. Hiába próbáltam laza, de egyben kemény is lenni, ez most nem működött” – nyilatkozta Szellő.
    A 27 éves Szellő veresége ellenére is pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Ankarában, ugyanis első világversenyes érmét szerezte meg a felnőttek között.
    A magyar csapat számára ezzel befejeződött a kontinenstorna. Szellő bronzérme mellett korábban hárman küzdhettek éremért, ám Lakatos István (49 kg), Káté Gyula (64 kg) és Bernáth István (+91 kg) is kikapott a keddi negyeddöntőben.
    A magyar öklözőknek az Eb után nem lesz sok pihenőjük, mivel az év főeseményét, a bakui olimpiai kvalifikációs világbajnokságot szeptemberben, három hónap múlva rendezik.








hirdet�s