ÓKC: bizakodva várják a Balmazújvárost

Ózd – A férfi kézilabda NB I/B 21. fordulójában a Balmazújvárosi KK csapatát fogadja az Ózdi KC szombaton.

Férfi NB I/B, Keleti csoport, 21. forduló

ÓAM-Ózdi KC – Balmazújvárosi KK (Ózd, szombat 18.00)

Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője: – Az egymás elleni őszi eredményből kiindulva, bizakodva nézünk a hétvége elé, hiszen a bajnokaspiránsok ellen rendre jól ment a játék. A rendkívül erős Balmazújvárossal idegenben is szoros meccset játszottunk, ezért remélem, hogy itthon sikerül őket legyőzni. A szegedi győzelem akkor ér igazán sokat, ha a következő hazai meccsünket is meg tudjuk nyerni. Ehhez az átlövő játékunkon kell javítani, hiszen az ellenfelünk tavaszi arca azt mutatja, hogy sokkal erősebbek támadásban, mint védekezésben. A Balmazújváros átalakult, több őszi kulcsjátékosuk más egyesületben folytatja a pályafutását, viszont így is remek kezdősorral rendelkeznek. Az eddig kevesebb szóhoz jutott emberek mind bizonyítani szeretnének. Természetesen mi is, győzni akarunk szombaton. Bízom benne, hogy végre teljes kerettel várhatjuk soron következő ellenfelünket. Bár elkiabálni nem szeretném, de úgy tűnik, hogy a sérültjeink felépültek. Biztos, hogy jó, izgalmas és szoros találkozót játszunk a hajdúságiakkal.