Ők lettek az év esélyteremtői Miskolcon

Esélyteremtők és segítőik
Esélyteremtők és segítőik - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Három év alatt 103 milliárdot fordít a kormány a fogyatékos emberekre.

A miskolci Szimbiózis Alapítvány tizedik éve adja át Az év esélyteremtő munkahelye díjat azoknak a vállalkozásoknak, amelyek társadalmi felelősségvállalás területén tanúsított gyakorlatát a legmegfelelőbbnek tartja, és amelyek stratégiájukkal a későbbiekben esélyegyenlőségi szempontból mintát nyújthatnak a piac többi szereplője számára. Idén egy tokaji, egy kazincbarcikai és egy miskolci vállalkozás érdemelte ki az elismerést.

Társadalmi integráció

A Miskolci Egyetemen megtartott ünnepségen Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára elmondta, hogy a kormány a fogyatékosságügyi fejlesztésekre 103 milliárd forintot fordít a következő három évben európai uniós forrásokból, vagyis a szociális területre jutó mintegy 409 milliárd forint negyede a fogyatékos emberek életminőségének javulását, társadalmi integrációjukat szolgálja majd.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere kiemelte, hogy a város az elmúlt húsz esztendőben kiemelten kezelte a „fogyatékosügyet”, legutóbb – úttörő módon – a közgyűlés megalapította a Miskolci Rehabilitációs Foglalkoztatási Tanácsot.

Csöbör Katalin ország­gyűlési képviselő hang­súlyozta, hogy a magyar társadalom­­­ számára mindenkor fontos szerepet töltenek be a fogyatékossággal élő tagjai.

– ÉM-SZB –


A díjazottak

Az év esélyteremtő munkahelye díjat három megyei cég kapta meg:

Kisvállalkozás kategória

a tokaji Bacchus Étterem

Közepes vállalkozás kategória

a kazincbarcikai Litoplan Kft.

Nagyvállalkozás kategória

a miskolci Shinwa Magyarország Precíziós Kft.



Sporthírek






hirdet�s