Helyi közélet

2015.07.20. 18:14

Videó: Semmi keresnivalójuk nem volt a miskolci kórházban a méheknek

Miskolc - Befogta őket a Debrecenből érkezett méhész szombaton este. Veszélyes munka volt.

Miskolc - Befogta őket a Debrecenből érkezett méhész szombaton este. Veszélyes munka volt.

Az akció több órán át tartott a miskolci Semmelweis Kórházban, az átépítés alatt álló tüdőgyógyászati épületnél: ide költözött be a két népes méhcsalád.

A kesztyűt is átszúrták

Szmutkó Attila méhész a tűzoltók segítségét a létra miatt kérte, hiszen a méhek az első emeleten, két szomszédos házfalsarkon, mintegy 6 méter magasságban vették be magukat a falba. A méhész elmesélte: bár olyan is előfordult már, hogy szabad kézzel nyúlt be hasonló esetben a méhekért, s azok nem bántották a védőfelszerelés nélküli embert, ezek a méhek kesztyűn keresztül is megszúrták. Mint mondta, gondozatlan vadméhek voltak, amelyeknek általában hosszabbak a fullánkjaik.

Az első család befogása egyszerűbb volt, azzal két és fél óra alatt végzett, a második nehezebben ment, mert nem volt egészséges a lépszerkezet. Ez utóbbi családnál, ezek régebben vehették be magukat, felmerül a fertőzöttség. Ám egyébként is mindkettőt 3–4 napig megfigyelés alatt, karanténban tartja. Ha egészségesnek bizonyulnak, a két családot közös kaptárban helyezi el, egy családot csinál belőlük. Ha nem, a beteget megsemmisíti.

Szívesen megy

A befogott méheket, a nála bevált gyakorlat szerint (az eddig 50 családot is segítségnyújtásból történő befogás révén szerezte) négy napig éheztetni szokta, amikor pedig először ad nekik, már olyan kezesek, hogy onnantól kezdve rá nem jelentenek veszélyt. Szmutkó Attilától megtudtuk: a húsüzem, ahol korábban dolgozott, megszűnt, ez adta az ösztönzést, hogy elvégezzen egy OKJ-s méhésztanfolyamot másfél évvel ezelőtt. Azóta a méhészkedés a hobbija, az élete. Ahová hívják, szívesen megy befogni a méheket, pénzt nem kér a veszélyes műveletért, csak a befogott állatokat viszi el „cserébe”. Mint mondja, Hajdú-Biharban megyeszerte ismerik és elismerik, de szívesen áll rendelkezésre hasonló esetekben a mi megyénkbelieknek is. Arra biztatott: nyugodtan értesítsék őt, hasonló esetekben.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában