OGY – Pénteken és hétfőn is rendkívüli ülést tart az Országgyűlés

Budapest, 2015. június 30., kedd (MTI) – A kormány péntekre és hétfőre is kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.

A kabinet indítványát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogalmazta meg Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének írt levelében.

A házelnök napirendi javaslata alapján pénteken kivételes eljárásban tárgyalhatják a belügyminiszter menekültügyi eljárások lerövidítésére tett javaslatát, amely a magyar-szerb határra tervezett ideiglenes kerítéssel összefüggésben rendelkezik a határ menti ingatlantulajdonosok kártalanításáról is.

Az ülés további részében a képviselők egyebek mellett az alapvető jogok biztosának, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi évről szóló beszámolóiról, továbbá a szerencsejáték-törvény módosításáról fejthetik ki a véleményüket a zárószavazás előtt utoljára.

A hétfői ülésnap napirendje kedden délutánig nem volt elérhető a parlament honlapján. Az Országgyűlés várhatóan ekkor több, a közelmúltban már megtárgyalt előterjesztést fogadhat el.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter