OGY – Még több jogosulatlan szociális ellátás vált visszakövetelhetővé

Budapest – Az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy a szociális ellátásokat ne csak az ügyfél rosszhiszeműsége, hanem más jogosulatlanság miatt is vissza lehessen követelni.

A képviselők 120 igen szavazattal, 30 nem ellenében és 25 tartózkodás mellett fogadták el a szociális és gyermekvédelmi tárgyú, valamint a megváltozott munkaképességűek ellátásáról szóló törvények módosításait a kormány javaslatára.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere előterjesztésének indoklásában kifejtette, jelenleg kizárólag akkor követelhető vissza a jogosulatlanul folyósított szociális ellátás, ha fennáll az ügyfél rosszhiszeműsége, a gyakorlatban azonban előfordul, hogy az ügyfél rosszhiszeműsége nélkül is kifizetnek jogosulatlan összeget.

Az egyik elfogadott törvénymódosítás ezért kimondja, hogy a szociális ellátás akkor is visszaigényelhető, ha a jogosult pénzbeli ellátásra tesz szert például a közfoglalkoztatásban. Az ellátást tehát csak akkor lehet visszakövetelni, ha az érintett személy “megélhetése más módon biztosított” – fogalmazott a miniszter.

A képviselők kimondták azt is, hogy az aktív korúak ellátásához hasonlóan az ápolási díj, valamint az időskorúak járadéka is megszüntethető abban az esetben, ha az ügyfél akadályozza az ellátásra jogosultság felülvizsgálatát.

A parlament módosította a gyámügyi törvényt is, aminek eredményeként magasabb otthonteremtési támogatást vehetnek igénybe a folyamatos nevelésben részesült fiatalok, akik így 1,3-1,9 millió forint közötti segítségre számíthatnak.

– MTI –