OGY – Családi csődvédelemről dönt a parlament

Budapest, 2015. június 28., vasárnap (MTI) – Az Országgyűlés jövő héten újabb kétnapos rendkívüli üléssel folytatja nyári munkáját. A képviselők kedden tizenkilenc javaslatról dönthetnek, egyebek mellett elfogadhatják a kereszténydemokraták családi csődvédelemről szóló javaslatát, továbbá lehetővé tehetik, hogy a kormány olyan biztonságos tranzitországokat jelöljön ki, ahonnan az érkezők nem igényelhetnek politikai menedékjogot.

A Ház ülése hétfőn 13 órakor a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról történő megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációs időszak ezúttal is egyórás lesz, amelyet az azonnali kérdések és kérdések követnek.

Az első ülésnap a kedden elfogadni tervezett előterjesztések bizottsági módosító indítványainak tárgyalásával érhet véget.

Kedden tizenkilenc indítványról tart zárószavazást a parlament.

Elfogadhatják a KDNP indítványát a családi csődvédelemről, a kisebbik kormánypárt szándéka alapján tízezrek kaphatnak segítséget adósságuk rendezéséhez, amennyiben a tartozás legalább kétmillió, de legfeljebb 60 millió forint.

A Fidesz kezdeményezésére módosíthatják a menedékjogi törvényt is, a változtatások lehetővé tennék a kormánynak a migráció szempontjából biztonságos tranzitországok kijelölését, az onnan Magyarországra érkezők pedig nem igényelhetnének politikai menedékjogot.

Jóváhagyhatnak továbbá Budapesttel kapcsolatos előterjesztéseket, így a vizes vb megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló törvénymódosítást, valamint azt a javaslatot, amely fővárosi fejlesztési beruházások – például a 3-as metró rekonstrukciójának – gyorsítását határozza meg célként.

Emellett megszavazhatja az Országgyűlés a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosítását, a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló jogszabály változtatását, továbbá a vagyon-, a szövetkezeti, a bírósági végrehajtási, a felsőoktatási, a világörökségi, a közfoglalkoztatási és a csődeljárási törvény módosítását. A honatyák döntése alapján több vízügyi szabály is változhat.

Két határozati javaslatra is igent mondhatnak a képviselők: az egyik a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról szól, a másik pedig a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséért felkérné a kormányt annak megvizsgálására, hogy ideiglenesen felfüggeszthető-e a Demokratikus Koalíció (DK) állami támogatása.

A képviselők a szavazásokat követően további tizenegy olyan javaslatot tárgyalnak utoljára, amelyekről a Ház várhatóan még júliusban dönt.

– MTI –








hirdetés