OECD-jelentés – Jelentősen gyorsul jövőre a magyar gazdaság bővülése

Párizs – Jövőre az ideinél jóval gyorsabb ütemben bővülhet Magyarország gazdasága a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb előrejelzése szerint, amelyben az idén 1,7 százalékos, jövőre 2,5 százalékos, 2018-ra pedig 2,2 százalékos GDP-növekedést valószínűsít a párizsi székhelyű nemzetközi gazdasági szervezet.

Az OECD korábbi, júniusi előrejelzésében még alacsonyabb idei (1,6 százalékos) és magasabb 2017-es (3,1 százalékos) bővülést jelzett előre.

A gazdasági növekedés jövő évi gyorsulásában közrejátszik, hogy új infrastrukturális beruházások indulnak, amelyeket az Európai Unió szerkezeti forrásaiból lehet finanszírozni. Az EU-s finanszírozás ciklikussága miatt ezek a források korlátozottan voltak elérhetők 2016-ban, így akkor a növekedéshez is kevésbé járulhattak hozzá.

A prognózis szerint a lakossági fogyasztás idén 5 százalékkal, jövőre 3,8 százalékkal, 2018-ban 3,7 százalékkal nő. A fogyasztás növekedését erősíti a foglalkoztatottság bővülése, amelyhez a továbbra is jelentős közmunkaprogram, továbbá a bérek gyorsabb emelkedése járul hozzá – írták.

A lazuló pénzügypolitika, amely részben alacsonyabb személyi jövedelemadót és más intézkedéseket takar, a gazdaság növekedését támogatják. A gazdasági kapacitáskihasználtság növekedésével nőhetnek a bérek és a fogyasztói árak. Az infláció 2018 végére eléri a 3 százalékos hivatalos célt – összegezték.

Az elemzés szerint a vállalati beruházások szintje növekedhet, mert könnyebb hitelhez jutni, különösen a kis- és középvállalatoknak. A lakásépítések száma is emelkedhet a nagyobb jelzáloghitelezés és a kormányzati támogatások miatt.

A legtöbb új munkahely a versenyszférában jön létre, míg a közmunkában foglalkoztatottak aránya fokozatosan csökken. Az OECD véleménye szerint a közmunkaprogram leépítése és a költségvetési források átcsoportosítása infrastrukturális beruházásokra, növelhetné a termelékenységet.

A munkanélküliség a szervezet szerint az idei 5,1 százalékról jövőre 4,5 százalékra, majd 2018-ban 4,4 százalékra csökkenhet.

A jelentés rámutat arra, hogy a növekvő munkaköltségek és a gyenge piacok az exportnövekedés lassulását eredményezik, az exportőrök eddig árcsökkentéssel maradtak versenyképesek, de ez nem folytatódhat örökké. Az export növekedése a 2016-os 8,2 százalékról 5,9 százalékra lassulhat 2017-re.

Az adósságszolgálati költségek 1 százalékponttal csökkentek 2013 óta, ami nagyobb költségvetési mozgásteret biztosít. 2017-ben laza költségvetési politikát folytathat az állam, mert emelkednek a bérek, a beruházások és a lakhatási támogatások – írták.

Az államadósság maastrichti kritériumok szerint számolt mértéke fokozatosan csökken, a GDP-hez viszonyított arány az idei 75,1 százalékról jövőre 74,1 százalékra, majd 2018-ban 72,8 százalékra eshet.

Az OECD szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyelőre nem változtat 0,90 százalékos alapkamatán.

– MTI –