Óceánjáró – az olasz fogyasztóvédők amerikai ügyvédeket fogadtak

Róma, 2012. január 31., kedd (MTI) – Amerikai bíróságon követel kártérítést a balesetet szenvedett óceánjáró túlélő utasainak a Codacons olasz fogyasztóvédő egyesület, mely keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy eddig ötszáz utastól kapott felhatalmazást a hajó tulajdonosát, a Costa Crocierét birtokló Carnival amerikai vállalattal szembeni jogi eljárásra.

A többi olasz fogyasztóvédő egyesülettel szemben a Codacons január végén nem írta alá a Costa Crociere által ajánlott utasonkénti tizennégyezer eurós kártérítési megállapodást. A Proner&Proner és a Napoli Bern Ripka Shkolnik amerikai ügyvédi irodákkal közösen az Egyesült Államokban indít nemzetközi kártérítési keresetet a Carnivallal szemben – mondta a kártérítési követelés részleteit sajtótájékoztatón bemutató Carlo Rienzi, a Codacons elnöke.

A Genovában, a hajótársaság itáliai székvárosában nyilatkozó Rienzi elmondta, hogy eddig a Costa Concordia több mint háromezer utasa közül ötszázan csatlakoztak, de továbbiakat várnak. Két olasz és négy amerikai utas képviseletében a két ügyvédi iroda Miami bíróságán már be is nyújtotta az első kártérítési követelést összesen 460 millió dollár értékben.

“A Costa Concordia nem figyelmetlenségből haladt a parthoz közel, a kapitány szándékos cselekedetéről volt szó” – hangoztatta Mitchell Proner a hasonló nevű ügyvédi irodától. Hozzátette, hogy a Carnival, évi 14,5 milliárd dolláros bevételével, képes vállalni a kockázatokat is.

Egyébként a veszélyesre fordult időjárási viszonyok miatt a hajótest víz alá süllyedt részében a tűzoltók és búvárok abbahagyták az eltűntek több mint két hete tartó keresését. A bejelentő Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy az egyre nehezebb meteorológiai feltételek között kockázatossá vált a mentőegységek munkája.

Az eltűntek keresése kizárólag a hajónak a vízből kiemelkedő részén folytatódik – tette hozzá Luca Capri tűzoltósági szóvivő. Úgy fogalmazott, hogy ezen a ponton eltűntek helyett helyesebb immár áldozatokról beszélni.

Eddig tizenhét személy holttestét találták meg, tizenhatot tudtak közülük azonosítani és további tizenötöt keresnek még a hajótestben.

A Costa Concordia biztonsági műszereiben nem nem volt hiba. A legénység két hetente biztonsági gyakorlatozáson vett részt – nyilatkozta Pierluigi Foschi, a Costa Crociere elnöke keddi szenátusi meghallgatásán. Elismerte, hogy túl sok idő telt el a zátonyrafutás és az evakuálás elrendelése között és a tragédia óráiban a hajótársaság nem kapott pontos információkat a kapitánytól. Hozzátette, hogy a hajót a társaság elveszettnek tekinti, soha többé nem tér vissza a tengerre. Foschi bejelentette, hogy az üzemanyagtartályok kiürítését szerdán elkezdik. A hajótársaság megkezdte a Costa Concordiáról tengerbe került hulladék, bútorok, felszerelés összegyűjtését.

A hajótársaság felelőségének kivizsgálását sürgették túlélőket képviselő olasz ügyvédek a grossetói ügyészséghez beadott keresetükben. A bíróság február 6-án dönt arról, hogy a hajó kapitánya, Francesco Schettino házi őrizetben marad-e. A hajó fekete dobozának tartalmát a március 3-ra kitűzött bizonyítási eljáráson ismertetik.

– MTI –








hirdet�s