Obama volt beszédírója fehérházi tévésorozaton dolgozik

  London, 2012. május 9., szerda (MTI) – Az elnöki család életéről szóló sitcomon dolgozik Barack Obama elnök korábbi beszédírója, Jon Lovett.

A szerzőt az NBC tévécsatorna bízta meg az 1600 Penn című tévésorozat megírásával, a BBC online hírszolgálatának értesülése szerint a Modern család rendezőjét, Jason Winert ugyancsak szerződtették a műsorhoz.
A Fehér Ház címe után elnevezett sorozatban Bill Pullman játssza az elnököt, Jenna Elfman pedig a first ladyt alakítja. Az NBC kezdetnek 13 epizódot rendelt a szituációs komédiából.
Lovett, aki executive producerként is közreműködik a széria képernyőre kerülésében, három évig írta Obama beszédeit, majd tavaly szeptemberben vette az irányt Hollywood felé. Novemberben arról beszélt a The Hollywood Reporter című szaklapnak, hogy a sorozat nem valóságos események nyomán készül. Mint hangsúlyozta: a történet középpontjában egy kaotikus elnöki család áll, amihez Obama családja nyilvánvalóan nem szolgálhatott példával – idézte az írót szerdán a bbc.co.uk.