Obama váratlanul Afganisztánba érkezett, aláírták az amerikai-afgán stratégiai partnerségi szerződést

Washington, 2012. május 1., kedd (MTI) – Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint kedden éjjel – az al-Kaida vezére, Oszama bin Laden likvidálásának első évfordulóján – váratlanul Afganisztánba érkezett.

Obama Hamid Karzai afgán államfővel együtt a kabuli elnöki palotában aláírta azt a tízoldalas stratégia partnerségi megállapodást, amely egy évtizedig szabályozza majd az afganisztáni amerikai jelenlét feltételeit a nyugati erők 2014 végéig végrehajtandó kivonása után.

A mélyen szimbolikus jelentőségű látogatás alkalmából Obama elnök Afganisztánból – egyesült államokbeli keleti parti idő szerint este 7 és 7 óra 30 között (közép-európai idős szerint szerda hajnali 1 és fél 2 között) – élő televíziós adásban mintegy 10 perces üzenetet intéz az amerikaiakhoz.

Az amerikai elnök az előzetes tervek szerint hét órányi időt tölt afgán területen. Obama a Fehér Ház által elrendelt hírzárlat – az Obamával együtt utazó újságírók 13 órán keresztül, az elnöki palotába érkezésig nem jelenthettek a szerkesztőségeiknek – és rendkívüli biztonsági intézkedések közepette érkezett Afganisztánba.

A váratlan elnöki látogatást megelőzően a Pentagon nyilvánosságra hozta az afganisztáni helyzetről a kongresszus számára készített fél éves jelentését, amely szerint az Obama által 2009-ben elrendelt 33 ezer fős afganisztáni csapaterősítés meggyengítette a tálibokat, de a felkelés szívóssága, a szűnni nem akaró korrupció és a Pakisztán részéről tanúsított szelektív együttműködés komoly veszélyt jelent az amerikai erőfeszítésekre.

Az amerikai védelmi minisztérium szerint egy évvel bin Laden Pakisztánban történt megölése után az al-Kaida meggyengült Afganisztánban.

– MTI, Pogár Demeter –








hirdet�s