Obama: erős, virágzó, békés és demokratikus Oroszországra van szükség

Az Egyesült Államok erős, virágzó, békés és demokratikus Oroszországot szeretne. Ezt Barack Obama amerikai elnök jelentette ki kétnapos oroszországi tárgyalásai kapcsán.

Obama a moszkvai New Economic School hallgatói előtt mondott beszédet. “Felismertük, hogy a jövőben előnyök származnak egy erős és élettel teli Oroszországból.”- mondta Obama az egyetem nagytermében, ahol 1500 hallgatták. ” A világ kihívásaira globális partnerséggel lehet csak válaszolni, és ez csak akkor lesz erős, ha Oroszország elfoglalja méltó helyét, mint nagyhatalom.” – mondta az amerikai elnök.

“A történelem azt mutatja, hogy az országok, amelyek kormányai népüket szolgálják, életben maradnak és gyarapodnak, azok viszont nem, amelyekben a vezetés csak a saját erejét növeli.”- mondta Obama, aki hozzátette: “Történelmünkben a demokráciák Amerika szövetségesei maradtak, azok is, amelyek egykor háborúkat indítottak Európában és Ázsiában, mert ezek a nemzetek ma biztonságban és prosperitásban élnek”.

Obama szóba hozta a korrupciót is, amelyre széleskörűen úgy tekintenek Nyugaton, mint a szovjet idők utáni Oroszország legnagyobb veszedelmére, és amelyről Dmitrij Medvegyev, orosz elnök kijelentette, hogy véget akar vetni neki. “Az embereknek, bárhol is éljenek, jogukban áll, hogy üzleteket kössenek vagy tanuljanak anélkül, hogy ezért kenőpénzt kelljen fizetniük. Ez nem orosz vagy amerikai elképzelés, ez a titka annak, hogy emberek és országok sikereket érjenek el a 21-ik században.”

Beszédében Obama tiszteletét fejezte ki azért az áldozatvállalásért, amellyel Oroszország kivette részét a második világháborúban a fasizmus elleni harcban. Az elnök ez után idézte a orosz költőt, Alexander Puskint, és dicsérte az orosz kultúrát: az írókat, képzőművészeket, zeneszerzőket, és külön is kitért az orosz balettre, amely szavai szerint megmutatta a világnak, hogy mi a szépség.

Obama azzal folytatta, hogy ő és Medvegyev orosz elnök elég fiatalok, ezért nem élték meg a hidegháború legsötétebb korszakát, és hallgatósága, a jövendő Oroszországának gazdasági és politikai vezető rétege az utolsó nemzedék, amelyik akkor született, amikor a világ még megosztott volt. “Milyen jövő vár Oroszországra? Milyen jövő vár Oroszországra és Amerikára együtt? Milyen világrend váltja fel a régi szembenállást? Ezekre a kérdésekre még nem tudjuk a választ.”- közölte Barack Obama.



Sporthírek






hirdet�s