Sport

2013.11.30. 20:11

Mezőkövesd vs. MTK - Edzői nyilatkozatok

Mezőkövesd - A Mezőkövesd Zsóry FC vs. MTK Budapest NB I-es mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Mezőkövesd - A Mezőkövesd Zsóry FC vs. MTK Budapest NB I-es mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Véber György (MSE): - A mérkőzésen látszott a nagy tét. A kiesés elleni harcban minden meccs életre-halálra megy. Nem játszottunk olyan jól, mint a Győr ellen. Az MTK jó csapat, dominált, mi védekezésre kényszerültünk, de felfelé szálló ágban vagyunk, és most is jó egyéni teljesítményeket láttam a csapatban hátul. Szenvedélyes, harcos mérkőzésen közel sem jó focival szereztük meg a győzelmet.

Garami József (MTK): - A helyzet jellegének megfelelően küzdelmes volt a mérkőzés. Elégedett vagyok a csapat játékával, stabilan fociztunk, de több helyzetet kellett volna teremtenünk. Horváth Tamás nagyszerűen védett, és ezen kívül csak magunkat okolhatjuk, mert kihagytuk helyzeteinket. Hetek óta hasonló cipőben járunk, de remélem, hogy nálunk hamarosan megfordul a széljárás és végre pontokat tudunk majd szerezni.


A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 16. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC gárdája az MTK Budapest csapatát fogadta szombaton 18 órától. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!