ÓAM-Ózdi KC: A szoros középmezőnyben

Akt.:
Hazai környezetben elmaradtak a remélttől
Hazai környezetben elmaradtak a remélttől - © Fotó: ME
Ózd – Huszonhét ponttal, az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság nyolcadik helyén zárt az ÓAM-Ózdi KC csapata.

Két-három pont hiányzott a boldogsághoz, ennyi kellett volna még ahhoz, hogy az ÓAM-Ózdi KC közvetlenül a dobogósok mögött, vagy legalább az első hatban végezzen az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokságban. A hajrában azonban az ózdiak elcsúsztak két hazai mérkőzésen, így végül a keleti csoport küzdelmeit a nyolcadik pozícióban, vagyis a középmezőnyben zárták. A piros-kékek rendkívül rapszodikus teljesítményt nyújtottak: képesek voltak pontot szerezni a címvédőtől és bármelyik élcsapattal felvették a versenyt, ugyanakkor a kötelezőnek számító két győzelmeket közel sem olyan lendülettel söpörték be, mint ami elvárható lett volna. Az ózdiak idegenbeli mérlegére nem lehetett panasz, hazai környezetben viszont jócskán elmaradtak a remélttől.

Csalódott vagyok, hogy nem tudtunk az első hatban zárni.” Szakál György

Idegenben eredményesebben

– Mi is keressük az okait annak, hogy miért nem tudtuk kihasználni a hazai pálya nyújtotta előnyöket – utalt a problémára Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője. – Tény, hogy a csapat idegenben sokkal felszabadultabb volt, ezáltal eredményesebb is, Itthon valamiért nem ment, rengeteg helyzetet hagytunk ki valamennyi találkozón, szinte mindig a görcsös akarás jellemezte a fiúkat. Magyarázkodni azonban fölösleges, már utána vagyunk a történteknek, viszont a jövőben ezen mindenképpen változtatni kell, mert szeretnénk a szurkolóinkat hazai környezetben is kiszolgálni. Sokáig, szinte az utolsó két fordulóig harcban voltunk a negyedik helyezésért, de a kulcsmérkőzések nem az elképzeléseink szerint alakultak, így nagyon hamar a középmezőnyben találtuk magunkat.

Szakál György hozzátette: az NB I/B-s bajnokság kiegyenlítettségét mutatja, hogy a százszázalékos teljesítménnyel bajnok Ferencváros mögött szinte egyetlen lefutott meccs sem volt. Bárki elkaphatott bárkit, rengeteg körbeverés történt, ezt azonban az ÓAM-Ózdi KC nem tudta kellőképpen meglovagolni.

– Lehet, hogy magyarázkodásnak tűnik, de ténykérdés, hogy szinte egyik fontos találkozóra sem tudtunk a legjobb összeállításunkban kiállni – folytatta az ÓAM-Ózdi KC edzője. – Ősszel és tavasszal is jelentős sérüléshullámmal kellett megbirkóznunk. A keretünk ugyan valóban jó volt, de ezek a problémák folyamatosan jelen voltak a mindennapjainkban. Ettől függetlenül én is csalódott vagyok, hogy nem tudtunk legalább az első hatban zárni, és hazai körülmények között eredményesebben kézilabdázni.

Keretkialakítás

Az ÓAM-Ózdi KC a mögöttünk hagyott idényben lejátszott 26 mérkőzésből tizenkettőt megnyert, háromszor döntetlenre végzett, tizenegyszer pedig vesztesen hagyta el a pályát. A bajnokság során összegyűjtött 27 pont valamivel több mint ötvenszázalékos mérlegnek felel meg. A csapat bennmaradását természetesen így sem fenyegette veszély, ráadásul az MKSZ idény közben változtatott a kiíráson, a következő idény – tavalyihoz hasonlóan – tizennégy csapattal kezdődik meg szeptember harmadik hétvégéjén. A csapat házi gólkirálya Nyeste Balázs lett, aki a szezon alatt 109 alkalommal volt eredményes, ezzel idén ő nyerte el a 2012-ben alapított Marosi István-vándordíjat.

ÉM-ME


Augusztus elején kezdenek

Az ÓAM-Ózdi KC-nál jelenleg tart a keret kialakítása. A korábbiakhoz képest nagyobb mozgás várható, mert volt olyan kulcsjátékos, akinek a teljesítményével az egyesület nem volt elégedett, de akadt olyan is, aki máshol képzeli el a karrierje folytatását. Ami biztosra vehető, hogy az új bajnokságra augusztus elején kezdődik meg a felkészülés Ózdon, a szokásoknak megfelelően hathetes munka előzi majd meg a bajnoki nyitányt.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s