Nyugdíjas akarsz lenni már 62 évesen? Jól vagy?

Emelik a nyugdíjkorhatárt, hallhattuk szerdán, teleharsogták a hírügynökségek a sajtót és persze mindenkinek nyílt a bicska a zsebébe. Nem tudom minek álmodozunk nyugdíjról, nagy rá az esély, hogy nem lesz rá keret. –sothis jegyzete

Mert nem mindenre van itt pénz. Ebben az országban ugyebár négy millió tart el hat milliót, kevesebb a gyerek is születik, így egyszerű matematika, hogy alig lesz itt valaki, aki megtermelje a nyugdíjunkat. Nekünk már nem hoz pénzt a postás, vagy amit megkapunk annak az értéke egyenlő lesz egy tekercs WC-papírral és kézhezvétel után mehetünk is felhasználni.

A legnagyobb baja ennek az országnak, hogy a politikusaink feláldozzák a napi politika oltárán a megélhetésünket, jövőnket. Nem mernek megtenni fájdalmas lépéseket, mert úgy gondolják, hogy ezzel bebukják a következő választást, ami igen valószínű is lenne, mert a magyarság hozzászokott ahhoz, hogy mindent ingyen kap. Köszönjük szépen Kádár Jánosnak és az új rendszerbeli követőinek, mind bal és jobboldalon. Az nyeri a választást, aki nagyobbat mond. Ismerik az ósdi szívatást?

– Mondj egy számot!
– Száz!
– Százegy! Én nyertem!

Bár ez nem véletlen, mert a magyarság egy tetemes szavazóképes része, ha azt hallja, hogy adok neked ingyen pénzt, szavazz rám, a zombi meg szívbaj nélkül kibattyog a kocsmából az urnáig és már ikszel is a mikulásra.

Így megy ez. Ha valaki véletlenül konkrét tervvel állna elő, hogy megállítsa az országot a lejtőn, arra rá lehet tromfolni egy populista ígérettel, vagy a saját pártja fogja kinyírni, mert így nem kerülnek közel a mézesbödönhöz. Ez a populista kényszerpálya, csak kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az a politikus, aki felelősen fog egyszer az életben dönteni, megállítja ezt az egész spirált, mert én nem látok ilyet a palettán.

Ha valaki kiállna, és azt mondaná, hogy leépítjük az állami adminisztrációt, megy ez fele annyi köztisztviselővel is; megvizsgáljuk a leszázalékoltakat, hogy tényleg betegek-e; átláthatóvá tesszük a képviselői juttatások rendszerét; és tényleg a legolcsóbb tenderekkel építettjük meg az autópályákat stb. akkor talán lesz nyugdíjunk és nem a szocializmusból megmaradt hülyeségekre fogják elszórni a pénzt, mert tele a hócipőnk az ingyenélőkből és a tolvajokból. És tényleg megtenné és nem bénán, átgondolatlanul, ahogy a nép Ferije próbálja, politikai kompromisszumokba fulladva, amit aztán reformnak keresztelnek a nyilatkozatokban.
Van még negyven évem a nyugdíjig, – bár az abszurd, hogy ez így megy öt éve legalább, mert mindig megemelik a korhatárt-, de az igazság az, hogy nem várom, mert a fizetésemet nem szeretném WC-papírra cserélni…

Kapcsolódó link:

sothis blogja: vadkelet.blogging.hu








hirdet�s