Nyolcvan munkáltató, 700-nál több állással a miskolci állásbörzén

Akt.:
Lehetőség volt interaktív állásinterjúkon való részvételre
Lehetőség volt interaktív állásinterjúkon való részvételre - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Hegesztő, lakatos, villanyszerelő, gépi forgácsoló, kőműves, festő, szakácsok, autóbusz, vagy éppen kamionsofőr, autószerelő, targoncavezető, és különböző mérnökök – csak néhány abból a hétszáznál is több állásból, melyet nyolcvannál is több cég és szervezet, kínált annak a több ezer érdeklődőnek, aki megjelent az ITC-ben csütörtökön az idei állásbörzén.

A hagyományosan áprilisban megrendezett miskolci állásbörze iránt minden évben nagy az érdeklődés. Nem volt ez másképp idén sem, a megnyitó előtt megtelt az ITC parkolója és az épületbe is csak sorban állást követően lehetett bejutni.

allasborze_itc_01

Folyamatos a fejlődés

A hivatalos megnyitón előbb Demeter Ervin, a megyei kormányhivatal vezetője köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki a nagyszámú érdeklődővel kapcsolatban. Őt követte Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a térség gazdasági helyzetéről beszélt. „2013 óta folyamatosan fejlődik a gazdaság és ez érezteti a hatását úgy a megyében, mint Miskolcon is. Ennek köszönhetően ma már nem csupán az álláskeresők, de a különböző vállalatok számára is egyre fontosabb megjelenni egy-egy ilyen börzén, hiszen a szakképzett munkaerő iránt egyre nagyobb az igény. Ezek a cégek ma már olyan anyagi egzisztenciát tudnak kínálni, amely felkeltheti az álláskeresők figyelmét is. Azt kívánom, mindenki, aki ellátogatott ide, találja meg a számítását!” – fogalmazott a kamara elnöke.

allasborze_itc_11

Javuló statisztika

Végül Lórántné Orosz Edit, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője azt hangsúlyozta, hogy a megyében is jelentősen javult az elmúlt években a munkaügyi helyzet, így folyamatosan csökken az álláskeresők száma.

„A korábbi évbekkel ellentétben a megyénkben mára harminckét-, a miskolci járásban mindössze nyolcezerre, a megyeszékhelyen pedig mintegy négyezer-háromszázra csökkent az álláskeresők száma” – hangsúlyozta a foglalkoztatási főosztályvezető.

allasborze_itc_17

Állásdömping

Az egész napos eseményen idén nyolcvan munkáltató, háromszáz munkakörben több mint hétszáz állást kínált. A kis- és középvállalkozások mellett megjelentek a megyei legnagyobb munkáltatói, így a Bosch, a Joyson Safety Systems (korábban Takata), vagy éppen az Ongropack is, de standdal volt jelen a rendőrség, a honvédség, vagy az Észak-magyarországi Közlekedési Központ is.

allasborze_itc_18

A megyei kormányhivatal standjánál az álláskeresők és munkáltatók tájékoztatást kaphattak az induló képzésekről, támogatásokról és szolgáltatásokról, de a hivatal munkatársai segítettek az önéletrajzok elkészítésében, melyeket az érdeklődők a helyszínen kézbe is kaptak, illetve lehetőség volt interaktív állásinterjúkon való részvételre, illetve próbafelvételi tesztek kitöltésére is.

allasborze_itc_19

Kisfiával jött el

Gulyás Józsefet a foglalkoztatási főosztály értesítette a börzéről, kisfiával jött el. Mint mondta, jelenleg munkanélküli, így nyitottan sétál a standok között, elsősorban kétkezi munkák iránt érdeklődve.

„Nagyon jó ez az állásbörze, több ilyenre lenne szükség, mert sokan csak ilyenkor látunk ilyen mennyiségű kínálatot az állásokból. Már most több ajánlat felkeltette a figyelmem, többek között szívesen dolgoznék a Boschban, de az építőipar által nyújtott munkákat is figyelem” – mondta.

allasborze_itc_21

Céltudatosan

Az idei állásbörzén – az elmúlt évekhez hasonlóan – több ezren vettek részt. Egy volt közülük Lukácsné Ilona, aki céltudatosan, önéletrajzokkal a kezében járta a börzét. Kérdésünkre azt mondta, már több helyen otthagyta a papírt, elsősorban call-centeres, vagy irodai munkák érdekelnék.

Vállalkozóvá is válhatnak

A programon az érdeklődők részt vehettek még a munkáltatók alkalmazási szokásairól és a munkavállalókkal szemben támasztott elvárásokról szóló pódiumbeszélgetésen, az álláskeresők vállalkozóvá válásáról szóló előadáson, és gyakornoki programokat is bemutattak számukra.

– Tajthy Ákos –