Nyolcszázmilliós agrárberuházás Felsőkelecsényben

Akt.:
Nyolcszázmilliós agrárberuházás Felsőkelecsényben
Felsőkelecsény – A Szuhamenti Agrár Kft. és a Szuha-Fauna Kft. több, mint 800 millió forintos összértékű beruházását avatták fel a hétvégén Felsőkelecsényben.

Az esemény a Ragályban már működő telepen vette kezdetét, ahol Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a megyei és régiós vezetőkkel együtt járta be a telepet.

Hercsik István a Szuhamenti Agrár Kft. és a Szuha-Fauna Kft. tulajdonosa rövid beszédében köszönetét fejezte ki a minisztériumnak a támogatásért, a projekt résztvevőinek a kooperatív és segítőkész hozzáállásért, az ügyvezető úrnak és a cég dolgozóinak pedig szorgalmukért és kitartó munkájukért.

Az ÁTK-3 támogatási rendszer keretein belül megvalósuló szarvasmarha telepek átadásának előzménye egy 2012-ben – az ÁTK-II keretein belül – Felsőnyárádon kialakított bikahizlalda volt. Ez a beruházás egy komplex telepi infrastrukturális fejlesztési rendszer első eleme, melyhez koncepcióját tekintve szervesen kapcsolódik a most megvalósult felsőkelecsényi üszőtelep, valamint a ragályi tehéntelep. A megvalósítás során helyszínenként megépült egy – egy 300 férőhelyes szarvasmarha istálló, beépített trágya- és szalmázó technológiával, melyhez szervesen kapcsolódik telepenként egy 560 m2-es fedett trágyatároló szín, egy 480 m2-es szálastakarmány tároló, egy 1200 m3 es beton silótér, valamint egy szociális épület. A felsőkelecsényi telepen kialakításra került még egy 1000 m2 alapterületű gabona síktároló is. A fejlesztés részét képezi továbbá a felsorolt épületeket összekötő betonutak kiépítése, a komplett közműfejlesztés (itatás, szennyvíz elvezetés, tűzivíz-rendszer, csurgalékvíz medencék), a telep teljes csapadékvíz elvezetése, valamint körbekerítése.

ÉM








hirdetés