Nyitva a kiállítási épület Miskolcon

Akt.:
Mára már elkerült a tábla, és kinyitott a múzeum is
Mára már elkerült a tábla, és kinyitott a múzeum is - © Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc – Augusztusban zárt be a múzeum épülete, már ismét látogathatók a papszeri tárlatok.

Rövid szünet után újranyitott a Herman Ottó Múzeumhoz tartozó papszeri kiállítási épület. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az épület augusztus elején zárt be, amire azért volt szükség, hogy a szakértők megvizsgálhassák az öreg iskolaépület (1898-ig itt működött a református gimnázium) tetőszerkezetének állapotát.

Egy hónapon át

A munkálatokat a múzeum fenntartója, vagyis a miskolci önkormányzat megrendelésére végezte el a feladattal megbízott kivitelező. A papszeri kiállítási épület nagyjából egy hónapon át volt zárva a látogatók előtt. A munkák során az épület utcafrontját kordonnal zárták körbe, a szakvélemény kézhez vétele után a múzeum vezetősége a kiállítóhely újranyitása mellett döntött.

„A kiállítótérben szeptember 4-étől helyreáll a rend, így a megszokott nyitvatartási időben ismét megtekinthetők az Elit alakulat és a Szemere Bertalan és kora címet viselő állandó kiállítások, illetve a hónapban új, érdekes programok várják az érdeklődőket” – fogalmaz a múzeum.

A régi kerékvágásban

Szeptember 21-én nyílik meg „Amikor még fújt a gyár” címmel az a tárlat, amely a XX. századi Miskolc sorsára, lakóinak hétköznapjaira, a város életét alapvetően meghatározó vasgyári termelésre emlékezik. A Szemere-szalon pedig két alkalommal, 6-án, és 21-én várja látogatóit, akik megismerkedhetnek Erzsébet királyné öltözködési szokásainak magyar vonatkozásaival, illetve Ferenc József miskolci látogatásainak történetével.

ÉM-TÁ


Munkavégzés miatt lezárva
Miskolc - Távhővezeték építése miatt korlátozzák a forgalmat Miskolcon. A forgalomkorlátozás azért szükséges, mert a hónapban építik vissza azt a távhővezetéket, amelyet a Lévay József Református Gimnázium tornacsarnokának bontása, illetve új sportkomplexumának építése miatt korábban elbontottak....

A múzeum épülete rossz állapotban van
Miskolc - Bontási és épületkutatási munkálatok kezdődnek a Papszeren. Megkezdődött a Herman Ottó Múzeumhoz tartozó papszeri kiállítási épület födémszerkezetének bontása, a jövőbeni tetőfelújítás előkészítésének részeként. A munkálatok szükségessége aligha vitatható, évek óta tudott tény ugyanis, ...