Nyitranováki robbanás – hibák az üzemben

A szlovákiai Nyitranováki hadiüzemében már tavaly áprilisban is találtak szabálytalanságokat a hatóságok, a vállalat azonban a figyelmeztetés ellenére sem szüntette meg a hibákat. Ezt František Krašický (ejtsd: frantyisek krasickí) védelmi miniszter mondta, de részleteket nem árult el.

A miniszter elmondta azt is, hogy a múlt pénteki robbanás egyértelműen a hadianyag-megsemmisítő csarnokban történt, nem pedig a lőszerraktárban, ahogy a sajtóhírekben szerepelt.

A tárcavezető elmarasztalta a gyár vezetőségét, amiért a katasztrófa után nem állított fel azonnal üzemi válságstábot. Az igazgató azzal védekezik, hogy a robbanás miatt minden kommunikációs eszközük és a teljes nyilvántartásuk odaveszett.

Időközben DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani a harmadik áldozatot, akiből csak egy testrészt találták meg a romok közt. Öt embert hivatalosan továbbra is eltűntként tartanak nyilván, de nagy valószínűséggel ők is meghaltak.








hirdet�s