Nyitrai: jelentős közösséget érint a jelnyelv használata

Akt.:
Nyitrai: jelentős közösséget érint a jelnyelv használata
© Illusztráció - hirhatar.com
Budapest – Magyarországon több mint 60 ezer hallássérült és több mint 10 ezer siket ember él, így jelentős közösséget érint a jelnyelv használata – mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap az MTI-nek.

A fideszes országgyűlési képviselő abból alkalomból nyilatkozott, hogy az Országgyűlés november 9-ét a magyar jelnyelv napjává nyilvánította.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: Magyarország alaptörvénye is említi a jelnyelvet mint fontos kulturális és közösségformáló erőt. Ezért is tartották fontosnak, hogy legyen a jelnyelvnek napja Magyarországon – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés a héten egyhangú szavazással támogatta a magyar jelnyelv napjáról szóló javaslatot. Felidézte, hogy a parlament 2009. november 9-én fogadta el a magyar jelnyelvről és a jelnyelv használatáról szóló törvényt.

Nyitrai Zsolt elmondta: a javaslatot közösen nyújtották be képviselőtársával, Tapolcai Gergellyel (Fidesz), aki a magyar Országgyűlés első siket, jelnyelven kommunikáló képviselője. A Fidesznek az Európai Parlamentben is van siket képviselője, Kósa Ádám az első európai parlamenti siket képviselő – tette hozzá.

Jelezte azt is, hogy a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége ebben az évben ünnepli fennállásának 110. évfordulóját.
– MTI –