Nyitrai: hiteltelenek Baja Ferenc internet "tömegesítésrõl" szóló tervei

Hiteltelennek tartja Baja Ferenc internet “tömegesítésérõl” szóló bejelentését és terveit a Fidesz operatív igazgatója. Nyitrai Zsolt szerint a tettek nem azt mutatták, hogy az MSZP- SZDSZ kormánynak ez a cél fontos lett volna, ugyanis semmit sem tettek a digitális- szakadék csökkentése érdekében. A politikus hangsúlyozta: az MSZP volt az, akinek az idején reális tervként jelent meg az internetadó bevezetése.

Baja Ferenc MSZP információs és informatikai tagozatának elnöke szombati sajtótájékoztatóján számolt be az MSZP ilyen irányú terveirõl. Eszerint lakhelytõl függetlenül, állampolgári jogon minden magyarországi lakosnak internet-hozzáférést szeretnének biztosítani. Baja Ferenc elmondta: a tagozat szombati ülésén kimondta, hogy az internet, a web a társadalom modernizálásának alapja, enélkül nem lehet Magyarország sikeres. Ezért is javasolják az MSZP programjába felvenni az internet “tömegesítését”, amelyet állami és uniós támogatásokkal, de akár hatósági eszközökkel is ösztönözni kell. Ugyanis a piac önmagában “nem megy” olyan helyekre, ahol nem lát profitot hozó keresletet.

Erre reagálva Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta: hiteltelennek tartja Baja Ferenc bejelentését és ezzel kapcsolatos terveit. Az ellenzéki politikus úgy véli, a tettek nem azt mutatták, hogy az MSZP- SZDSZ kormánynak célja lett volna bármit is tenni. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: az MSZP volt az, amelynek idején reális tervként jelent meg az internetadó bevezetése, amelyet csak a politikai, szakmai és civil szervezetek nyomására vont vissza.



Sporthírek






hirdet�s