Könyves delikátbolt

2019.12.09. 19:49

Egy hely, ahol nem kötik gúzsba az olvasó ízlését

Kevés olyan könyvesbolt maradt Magyarországon, amely ne lenne valamelyik nagy, lélekidegen hálózat tagja.

Balázs D. Attila

Forrás: MW

Lassan nagyítóval kell keresni az olyan könyvüzletet, amelynek megvan még az önállósága, szellemisége nem egy nagy, multiszerű könyves birodalom tükörképét mutatja. Olyan hely, ahol nem olyan eladók szolgálnak ki, akiknek nehéz kiejteni egy köszönő szót, ahol tisztában vannak azzal, milyen művek sorakoznak a polcokon és ahol nem kötik gúzsba az olvasó ízlését. Néhány évvel ezelőtt még jóval több volt a hangulatos, hagyományos értékeket képviselő független könyves sziget, de mára sokan feladták a harcot.

A legnevesebb kivétel közülük a Magyar Menedék Könyvesház (MMK) a budapesti Márvány utcában, ahová különösen jó érzés betérni. Olyan itt vásárolni, mintha egy könyves delikátboltba tévedtünk volna, hiszen rengeteg olyan cím szerepel náluk, amelyeket keresve sem találnánk a többi könyvüzletben.

Az MMK 2006-ban indult, két évvel a nagy gazdasági világválság előtt. Háromszor kerültek eddig a csőd közelébe, de mégis kikecmeregtek a bajból.

Ehhez fel kellett építeni a webáruházat, ahonnan az ország egész területéről, sőt a tengerentúlról is lehet már rendelni, és alapítottak egy saját könyvkiadót. Mindezt úgy tudták megvalósítani, hogy nem haladtak az árral, nem tagozódtak be egyetlen nagy bolthálózat mögé sem, ahol a magyar irodalmat felvonultató polcokon még ma is tiltott gyümölcsnek számít egy Nyirő József-, vagy egy Wass Albert-mű, és ahol a magyar történelemről csak egyoldalú képet kaphatnak.

Érdekes, hogy a politikai ideo­lógiák tekintetében kiegyensúlyozott vonalat képvisel a kínálat. Sokakkal ellentétben ők úgy vannak vele: hallgattassék meg a másik fél is, majd az olvasó eldönti, mit tart valósnak. Az MMK bevallottan nem akar lemondani egy magyarról sem, még ha az baloldali is, mert szerintük türelemmel, szép szóval, meg lehet találni azt a közös pontot, amelynek segítségével a vevő képes szembenézni önmagával és képes olyan dolgokat kimondani, amikre korábban nem is gondolt. Hiszen még ma is vannak olvasók, akik valahol a 70-es években rekedtek, amikor nem lehetett akármit megírni, sem kutatni. Ők azok, akiknek a boltban mégis a kezükbe tudják adni Raffay Ernő vagy F. William Engdahl köteteit.

Az MMK fontosnak tartja, hogy könyvei között legyen egy spirituális, ezoterikus, önfejlesztő részleg is. Meglátásuk szerint a magyar még ma is egy depresszív nemzet, amely az elmúlt ezer évben számos negatív élményt élt át, ez pedig lenyomatot hagyott a lelkekben. Ezek a könyvek pedig segíthetnek legyűrni az önmagunkba fordulást, ami még sajnos oly sokakra jellemző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában