Nyíregyházi KC – Ez így nem mehet tovább

Vargáék a Balmazújváros ellen javíthatnak
Vargáék a Balmazújváros ellen javíthatnak - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Nem talál magyarázatot az utolsó húsz percre; a kapusbravúrok sem segítettek.

Szombaton a bajnokság ötödik fordulójában a Szigetszentmiklósi Székácsot fogadta a Nyíregyházi KC NB I./B-s csapata. A szinte már ­megnyert mérkőzést egy húsz perces érthetetlen rövid­zárlatnak köszönhetően elvesztették Bécsi János tanítványai.

– Remekül kezdtük a mérkőzést, sikerült magabiztos előnyt kovácsolnunk, azonban a mérkőzés utolsó harmadában mindent tönkre tettünk – kezdte értékelését a nyíregyháziak trénere.

Fegyelmezetlen végjáték

– Az utolsó húsz percet még nem tudtam megfejteni, tetemes előnyt herdáltunk el és ilyenkor törvényszerű a vereség. Az addig olajozottan működő játékunk pillanatok alatt semmivé vált, mintha új mérkőzés kezdődött volna. Rengeteg technikai hibát vétettünk, labdákat adtunk el, ziccereket hibáztunk, ­sajnos az időkérés sem segített. A végjátékban okosabbnak kellett volna lennünk, jobban meg kellett volna becsülni a labdákat, hosszú lefolyású támadásokat kellett volna vezetnünk. A húzóemberek túlvállalták magukat, a padról beállók ­pedig nem tudtak extrát hozzátenni a mérkőzéshez, ­kapusaimon pedig semmi nem múlott, közel ötven százalékot védtek, a hajrában Gadnai két büntetőt is fogott. Ennek azonban már következményei lesznek, mert nem ez az első alkalom, hogy ­fegyelmezetlenül, a megbeszélt taktikai utasítást figyelmen kívül hagyva játszik a csapat – zárta gondolatait Bécsi János, a Nyíregyházi KC edzője.

Kézilabda

NB I.B férfi, Keleti csoport, az 5. forduló eredményei: Nyíregyházi KC– Törökszentmiklósi Székács 23– 25 (15– 12), Békés– Ózd 33– 21 (13– 9), Kecskemét– Mizse KC 30– 25 (15– 12), Algyő– Balassagyarmat 32– 26 (15– 15), Orosháza– DEAC 26– 15 (12– 7), Balmazújváros– PLER– Budapest 33– 21 (13– 9).

A bajnokság állása:

1. Békés 5 4 – 1 144– 121 8

2. Orosháza 5 4 – 1 129– 111 8

3. Algyő 5 4 – 1 129– 118 8

4. PLER– Budapest 5 3 – 2 121– 108 6

5. DEAC 5 3 – 2 117– 124 6

6. Törökszentmiklós 5 3 – 2 128– 136 6

7. Kecskemét 5 2 – 3 123– 127 4

8. Balassagyarmat 5 1 1 3 137– 140 3

9. Nyíregyházi KC 5 1 1 3 118– 123 3

10. Mizse KC 5 1 1 3 132– 142 3

11. Balmazújváros 5 1 1 3 134– 145 3

12. Ózd 5 1 – 4 114– 131 2

BB



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek