Nyíregyháza vs. DVTK – A “gyerek” eldöntötte…

Boros Gábor (bal szélen) gólja után hatalmas volt a diósgyőri öröm
Boros Gábor (bal szélen) gólja után hatalmas volt a diósgyőri öröm - © Fotó: Homoky György
Miskolc, Nyíregyháza – Ott voltunk a közel ötszáz diósgyőri szurkoló között a szombati, idegenbeli rangadón.

Nyugodt a pályaudvar, alig van utas. Öt férfi érkezik, csak egyikük néz ki idősebbnek, akik után tekint az ajtóban posztoló rendőr. Nagyjából ennyien lesznek a Nyíregyházára induló vonaton. Felszállok, lehúzom az ablakot, felpillantok az égre, ahol szürke fellegekből szemerkél az eső. Időben nekilendül a kék vastömeg, háromszáz méter után hirtelen fékez. Senki sem tudja, mi történt, de biztosan nem olyan, amely akadályozná a továbbhaladást, mert fél perc után újra lendületben a mozdony és a kocsik. A települések szaladnak, a fákkal, a mezőkkel, régen volt ekkora csend a rivális városa felé zakatoló szerelvényen. Szerencsen leszállok, ismerősökkel folytatom, gépkocsival. Megnézem a közösségi oldalt a telefonon, bejegyzést találok, középkorú ultra írja, hogy húsz éve mindegyik rangadón ott volt, ezúttal nem jön. Az okok már széles körben ismertek. Tokajban, a parkolóban pihen egy kisebb csoport, a szomszéd megyébe érve már csak a mérkőzés a téma. Szembejövő autósok villognak, ellenőrzésre figyelmeztetnek, három perc múlva már lassítani kell, leintenek a rendőrök. „A meccsre mennek?” – kérdezi az éppen felénk baktató. „Igen.” – hangzik a válasz. Már vagyunk vagy tízen az út melletti parkolóban, viszont gyorsan érkeznek a járművek. Egy régi haver, Zoli száll ki egy zöld járgány hátsó üléséről, Bódvaszilasról indultak. „A múlt héten nem voltam a Győr ellen, de a jó eredmény megpezsdített, ezért gondoltuk azt, hogy most útra kelünk. Mennyi lesz az eredmény? 4-1 talán nem, én már egy picike sikernek is örülnék” – mondja, de már indulni is kell, felvezetik a konvojt, fél 6, még 12 kilométer.


dvtk_szurkolok
Diósgyőri sálerdő Nyíregyházán | Fotó: Homoky György


Hátránnyal a szünetre

Az elől menő autón villognak a piros-kék lámpák, becsatlakoznak motoros kollégák is, mindenkivel szemben elsőbbségünk van, még a belvárosban sincs megállás. Őrületes a biztosítás, minden négyzetcentiméter kontroll alatt, sehová sem lehet anélkül lépni, hogy ne látnák azt azok, akiknek ez dolguk, kék egyenruhában, lilára hajazó sapkában. Dzseki, sál, napraforgó a zsebben, a kézben, jöhet a beléptetés. A „mi” rendezőink, állapítom meg, ez jó, nem kell a felesleges feszültség másokkal, ők ismerik a tábort, a lélektant. „A két csapatot jelenleg tizenkét pont választja el egymástól” – mondja a mikrofonba a műsorközlő, amire persze azonnal jön a beszólás mellőlem, hogy „a végére tizenöt lesz”. Másabb most itt szurkolni, mint ’94-ben, vagy ’98-ban, vagy akárcsak négy éve. Fura, hogy nincsenek ultrák, de most ez van, egy másik, de szintén odaadó fickó adja az alapot a megafonnal, tőle jobbra dobok, és kérés, hogy a mintegy ötszáz drukker „jöjjön össze” egy szűkebb helyre. Van, aki teljesíti ezt a kérést, de van, aki marad ott, ahová először leült, ahol megállt. Induló, taps, kezdődik a meccs. Korán vezetést szerez a házigazda, felugrik a háromnegyedig telt fő lelátó nagy része. Ennek ellenére odateszi magát mindenki, feltűnő, hogy mennyi a hölgy. Alig látni, hogy mi történik a pálya másik felén, gól nem lesz, így hátránnyal megy le a csapat szünetre, a szurkolók nagy része pedig a büféhez. Elemzés, beszélgetés, egy sör, üdítő, aztán irány vissza.

Mint az MK-döntőn

Érződik, hogy kellene a siker, még akkor is, ha ebben a szezonban már nem lesz dobogó, és nemzetközi kupaindulás, se Málta, se Krasznodar. Meg amúgy is: innen csak így lehet hazamenni. Passz, eladott labda, ami bosszankodást vált ki. Mintha a DVTK lenne aktívabb, egyenlíteni kellene. Még körülbelül húsz perc a végéig, kapufa, mehetett volna lejjebb is a labda. Alig ocsúdik fel a kanyar, amikor Grumic „beüti”. Egymás nyakában a szomszédok, ölelés, hangzavar és „Hajrá Diósgyőr!”. Sálak pörögnek a levegőben, következik a végjáték, még nem ismert a kimenet, hogy hová dől el ez a csata. A piros-fehér gólszerző helyére egy fiatal gyerek érkezik, debütál, kérdezik mellettem a nevét: – Ki? – Boros – válaszolom. Odamegy a 16-oson belülre, jön a labda, aztán pimaszul átejti a hazai légiós kapust, aki a másik irányba gondolta, hogy mozdulni fog. Gól!!!! Kicsiben lejátszódik a tavalyi MK-döntő, ott is az utolsó pillanatban…

„Gyertek ide!”

Kezd az ember berekedni, ismeretlen srácot ölelek, de ez most kit érdekel. Még támad a Spartacus, ám „Boti”, a hálóőrünk nagyon is a helyén. Nyertünk! Egyesek a kerítésre másznak, mások csak „simán” kiabálják, hogy „Gyertek ide!” Idejön a csapat, pacsi, számtalan gratuláló szó hangzik el. „Milyen érzés volt…?” – nyilatkoztatom máris a vasrácsok ezen oldaláról a széles mosollyal megálló, döntő találatot elérő 17 éves csatárt. „Nagyszerű” – vágja rá profi módon, aztán siet a többiekhez.

Négy meccs, tíz pont

Közös éneklés, a szokásos dalok, a hősök lefelé vonulnak, majd felhangzik a „Vitelki Zoli, Vitelki Zoli!” A megbízott edző a játékoskijáró felől visszaint, köszöni. Három perccel múlt fél kilenc, a bódvaszilasi különítmény, így Zoli is már beült az ismerőseivel a kocsijukba, lehúzza az ablakot, és kikiabálja: „Mondtam, hogy nyerünk!” Még tíz perc és elindul a gépjárműoszlop kifelé Nyíregyházáról, a villogó, szirénázó rendőrautók biztosítása közepette. Mi is diskurálunk: négy mérkőzésből tíz pont. Az MTK-t is meg kell verni.

– Molnár István –



Jegyzőkönyv:

Nyíregyháza Spartacus FC – Diósgyőri VTK 1-2 (1-0)

Nyíregyháza, 3624 néző. V.: Andó-Szabó (Becséri, Varga).

Nyíregyháza Spartacus FC: Ovszijenko (5) – Szokol (5), Kovacevic (5), Ivanovs (5), Bosnjak (5) – Fodor (6), Arziani (5) – Kostic (5), Zofcák (5), Halenár (5) – Pekár (5). Vezetőedző: Mátyus János.

Diósgyőri VTK: Antal (7) – Okuka (6), Alves (5), Németh M. (6), Nemes (5) – Egerszegi (5), Ho-Jung (5) – Gosztonyi (5), Bognár I. (5), Bacsa (5) – Grumic (6). Megbízott vezetőedző: Vitelki Zoltán.

Csere: Bacsa helyett Takács T. (5) a 64., Egerszegi helyett Koman (6) a 64., Szokol helyett Rezes (5) a 65., Arziani helyett Abdouraman (-) a 77., Halenár helyett Seydi (-) a 86., Grumic helyett Boros (7) a 87. percben.

Sárga lap: Grumic a 27., Koman az 52., Halenár a 64., Németh M. a 75. percben.

Gólszerző: Fodor (1-0) a 16., Grumic (1-1) a 77., Boros (1-2) a 90. percben.

Mátyus János: – Az első félidőben remekül játszottunk, el kellett volna döntenünk a mérkőzést, ám nem éreztük meg a vér szagát. Nem vagyunk még olyan jó csapat, be kell vallanom férfiasan, a szünet után fölénk kerekedett ellenfelünk, ezért csak annyi maradt, hogy gratuláljak nekik. Döntetlennél nyerni akartam, sajnos nem volt szerencsénk.

Vitelki Zoltán: – Két ellentétes félidőt láttunk, az első játékrészben jobban játszott a hazai csapat. A félidőben rendeztük a sorokat és egy teljesen más felfogású DVTK lépett a pályára a folytatásban. A cserék jól szálltak be és döntő szerepük volt abban, hogy meg tudtuk fordítani a találkozót. Külön gratulálok az első élvonalbeli mérkőzését játszó Boros Gábornak az első NB I-es góljához és további sok sikert kívánok neki. Gratulálok ellenfelünknek is, mert egy nagyon jól felkészített csapattal találkoztunk, ma nekünk jött ki a lépés, de további sok sikert kívánok nekik.


A gólok története

16. perc: Zofcák szöglete után Antal két nagy bravúrt mutatott be, majd a labda Fodor elé került, aki balról, 8 méterről ívelten fejelt a kapuba, 1-0.


77. perc: Okuka beadása érkezett a jobb oldalról a hazai kapu előterébe, középen Takácsot ellökték a nyíregyháziak, ám Grumic ott volt és estében 5 méterről a hálóba lőtt, 1-1.


90. perc: Diósgyőri kontra futott a pályán, Bognár, Gosztonyi és Koman volt a labda útja. Utóbbi a korábban csereként beállt Boroshoz passzolt, aki 7 méterről, ballal ügyesen ellőtte a labdát a hosszú sarokba, 1-2.




A Dunaújvárostól 1 pont levonva.




Sporthírek






hirdetés