Nyíregyháza Tigers – Szezont zártak az amerikai focistáink

Mihalik György (b) adta át a díjat Béres Máténak
Mihalik György (b) adta át a díjat Béres Máténak - © Fotó: Makranczi László
Nyíregyháza – A szurkolók Fanatikus Tigris díjat alapítottak, megköszönték dr. Szépe József munkáját.

A Tigrisek megadták a módját. Amerikai focistáink a közelmúltban a napkori Kerekerdő Turisztikai Központban igazi családias körülmények között búcsúztatták a szezont. Mintegy másfél százan jöttek össze a záróbulira.

Mint ismert, a Tigrisek tavasszal a Hungarian Football League-ben indultak – tájékoztatta lapunkat Makranczi László sajtófőnök. A szezon jól kezdődött, az alapszakasz felénél még a tabella élén is álltak a szabolcsiak, majd kiharcolták a rájátszásba jutást. Azonban a rangadókon szoros küzdelemben vereséget szenvedtek.

Keményen küzdöttek

Jövőre a Divízió I-ben indul az együttes. Pápa Szabolcs defensive koordinátor elmondta, hogy bízott a játékosokban az idény előtt is és közben is, amit megháláltak a pályán. Mihalik György, a junior csapat vezetőedzője a játékosok fejlődését emelte ki értékelésében.

Az eseményen még megköszönték dr. Szépe József munkáját is, aki augusztusban fejezte be tevékenységét sportigazgatóként a klubnál. A csapatvezetők átadták az év legjobbjainak járó MVP-díjakat. Emellett átadták a Tigris Szív elismerést is. A szurkolók is készültek egy meglepetéssel. Először osztották ki a Fanatikus Tigris-díjat, amivel meghálálták a csapat edzőinek és játékosainak a szezont. Ebből hagyományt szeretnének teremteni.

A legjobbak, díjazottak

Az év junior támadó MVP-je: Dobránszky Joel

Az év junior védő MVP-je: Heim János

Az év junior MVP-je: Béres Máté

Az év felnőtt támadó MVP-je: Benő Márk

Az év felnőtt védő MVP-je: Mihalik György

Az év felnőtt MVP-je: Ivan Oleksiuk

Tigris Szív-díj: Axman Andor

Külön köszönetben részesült: Bekecs Sándor, Dr. Kiss Csaba. Fanatikus Tigris-díj: Erdélyi Áron, Mihalik György, Pápa Szabolcs, Pétercsák Ákos, Tóth Gábor, Török Pál.



Sporthírek